A Nagy Háború 1914 – 1918. „Mire a levelek lehullanak … lehullottak”
A „Nagy Háború” kétségkívül a XX. század meghatározó, sorsfordító élménye, hiszen a XIX. században kialakult európai birodalmak széthullásával ekkor változott meg jelentős mértékben Európa térképe, és az első gépi háború – minden szörnyűségével együtt – a hadviselés elméletét és gyakorlatát is végképp megváltoztatta. Eltűntek a küzdelem utolsó „lovagias” formái, helyükbe a tüzérségi pergőtűz, a bombázás és a gázháború lépett, eltűntek az utolsó daliás, színes egyenruhák, helyükbe a földbarna, a tábori szürke, a tereptarka lépett, s a háború immár nem csak kontinensekre és tengerekre, hanem a levegőbe és a víz alá is kiterjedt. Dédapáink élete – már akik egyáltalán hazatérhettek a lövészárkok sarából, a hadifogolytáborok tífuszbarakkjaiból – végképp és visszavonhatatlanul megváltozott.
A Hadtörténeti Múzeum 2008-ban nyílt állandó kiállítása ennek a háborúnak kíván emléket állítani, némiképp szokatlan formában. A kiállítótér ugyanis a megszokottól eltérően nem egymásba nyíló egyforma termekből áll, hanem kanyargós „útvesztőként” vezeti körbe a látogatót, szükségből erényt kovácsolva, ugyanis ez a kiállítótér korábban nem létezett, helyén műtárgyraktárak és irodák sorakoztak. A kiállítás tervezésekor merült föl az ötlet, hogy a raktárak elköltöztetésével új kiállítási teret nyerhetne az intézmény, s bár a helyszín eleinte – éppen az építészeti adottságok miatt – szokatlannak tűnt, végül kiderült, hogy egyáltalán nem idegen a kiállítás szellemiségétől, sőt még hangulatilag is felidézi a lövészárkok, kavernák, barakkok világát.
A kiállításhoz tartozik ugyanakkor még a hagyományos kiállítási tér utolsó terme, ahol a világháború előzményeivel, illetve a Monarchia haderőinek 1914-es állapotával ismerkedhet meg a látogató.
A „Nagy Háború” be- (és egyben kijárata) egy pályaudvart szimbolizál, ahonnan felvirágozva, fellobogózva, ünnepi beszédekkel és integető civilekkel a frontra indultak a katonák és ahová rongyosan, tetvesen, sebesülten, a vagon tetején kuporogva hazaérkeztek négy hosszú év után. A kiállítóteret az óramutató járásának megfelelően végigjárva a hadszínterek fegyvereivel, egyenruháival és felszerelési tárgyaival találkozhatunk, hiszen a lövészárok-háborúban az ásó és a csákány szinte ugyanolyan fontos „kellék” volt, mint a puska vagy a kézigránát, s a tisztek csillogó kardjait hamar felváltották az olyan technológiai újítások, mint a rohamsisak és a gázálarc. Fali tárlók mutatják a szövetséges és ellenséges hadviselő felek hadseregeinek egy-egy jellegzetes fegyverét, kitüntetését, egyenruha-darabját, s ugyanott – vastag üvegpadlóval fedve – egykori harctereken kiásott és hazahozott „háborús szemét”, mindaz, ami a harcok csitultával a lövészárkokban maradt, a horpadt szardíniásdoboztól a srapnelverte sisakon át az eldobott kulacsig, csajkáig. Továbbhaladva, makett formájában ismerkedhetünk a przemysli erődrendszerrel, fényképeken az ott harcolt katonákkal, szobor formájában Alexander Krobatin hadügyminiszterrel (Ligeti Miklós alkotása), s eredetiben egy 7,5 cm-es hegyi ágyúval.
Emléktárggyá szelídült az olasz frontról, a híres-hírhedt Monte Sant Micheléről származó
félelmetes 30,5 cm-es űrméretű mozsárgránát, s a háborús hulladékból (jellemzően a milliószám kilőtt tüzérségi lövedékek hüvelyeiből) a katonák találékonysága kézzel készített emléktárgyakat alkotott.
A háborús hátország erőfeszítései több helyütt is visszaköszönnek, három tárló mutatja be a háború ipari hátterét, azokat a technikai újításokat, melyeket a hadviselés szolgálatába állítottak: tüzérségi lövedékek, szögtávcsövek, műszerek, gázálarcok.
Láthatjuk a hátországi propaganda-tevékenység emlékeit is, hiszen a hadikiállításokon, plakátokon és híradófilmeken, illetve a legkülönfélébb, háborús jótékonysági célokkal forgalomba hozott tárgyakon keresztül a háború a civil lakosságot is teljesen áthatotta, hatásai alól (s itt nem csak a nyersanyag- és élelmiszerhiányra, vagy a spanyolnátha-járványra kell gondolni) senki nem vonhatta ki magát.
A kiállításhoz kapcsolódik tematikailag az első emeleti folyosó is, ahol a hadifogság, a hadifogolytáborok szomorú világa elevenedik meg, hiszen magyar katonák – hadifogolyként – a világ olyan távoli tájaira is eljutottak, mint Egyiptom vagy Afganisztán.
Egyedi emléktárgy Koritsánszky Viktor zászlós orosz fogságból hazahozott „hűséges magyar takarója”, melyre kézzel hímezte rá nyolc évig tartó „nagy utazását” Magyarországtól – Magyarországig, hét országon keresztül.
A háborús veszteségekről, illetve a hadisírgondozásról és hadszíntérkutatásról is mesélnek a folyosó tárlói, a Nagy Háború első hősi halottja, a 68. gyalogezredbeli Kovács Pál megfakult fényképe mellett sírkeresztek, melyek az egykori frontokról kerültek haza, némelyiken nevek sincsenek, csak számok, hogy hányan nyugodtak alatta.
S ahogy a látogató végighalad ezen a folyosón, szinte folytatja azt a vasúti utazást, amit a „Nagy háborús” kiállítás bejáratánál megkezdett, mert a következő kiállítási egység, szintén egy vasúti kocsival kezdődik, amelyben a frontról hazatérő katonák érkeznek haza …