A Vid, Ihász, Lepossa és Kappler család hagyatéka

2007 őszén egy családtag ajánlotta fel megvételre a mind genealógiailag, mind militaria hungarica szempontjából igen figyelemre méltó hagyatékot, amely négy, egymással családi kapcsolatban állt személy hagyatéka köré csoportosul. A dokumentum- és tárgycsoport érdekességét a családi összefonódások laza szövedéke adja: négy életpálya, amelynek legjelentősebb része 1848-1918 közé esik, de nem egyenes ági leszármazás, sőt még nem is vérrokonság fűzi őket össze. Ezek közül kettőről - Ihász Dánielről és Josef Kapplerről meglehetősen sokat tudunk; Vid Károly és Lepossa János életpályáját csak a családi emlékezet őrzi. 
Az NKA 2309-0656. számú pályázat révén megvásárlásra került Ihász-Kappler-Lepossa-Vid hagyaték éppen összetettsége miatt több gyűjteményt is érintett: 

- a Kéziratos Emlékanyag-gyűjteményt;
- a Képeslap-gyűjteményt;
- a Tárgyi Emlékanyag-gyűjteményt;
- a Bútorgyűjteményt;
- a Plakát- és aprónyomtatványtárat;
- a Numizmatikai gyűjteményt;
- a Fotóarchívumot;
- az Adattárat.

A vételt követően a tárgyak gyűjteménybe való szétosztása megtörtént. 
A Kéziratos Emlékanyag-gyűjteménybe került anyagok egy része Ihász Dániel (Nagydém, 1813. október 17. - Collegno al Baraccone, Olaszország, 1881. április 10.) honvédezredes, az olaszországi magyar légió parancsnoka, az olasz hadsereg ezredese életpályájához köthető. Különösen érdekes az a 33 darabból álló emléklap-sorozat, amely a mai emlékkönyvek előzményeként az 1831-49 közti időszakból őriz bejegyzéseket, rajzos-verses-hímzett illusztrációkkal. Másik izgalmas anyagcsoportunk az a 12 darab levél, amelyet Ihász Dániel már az emigráció alatt írt családjának, rokonságának 1851 és 1881 között, s amelyen jól érzékelhető a távolba szakadt rokon és az itthonmaradt családtagok levelezésének egyszerűsödése, hangnem- és témaváltása a kiegyezést követő években. A levelek révén rendszeresen értesülünk Ihász anyagi problémáiról, amelyek megoldásához a rokonságtól, elsősorban bátyjától várta a segítséget; egészségi állapotáról; hű képet adnak a Kossuthtal töltött emigrációs évekről; s végül megismerhetjük a turini emigráns a hazai politikai élet szereplőiről alkotott általános véleményét. A hozzánk jutott utolsó, levélből (1880. október 25.) kiderül, hogy János bátyja birtokait árverezik, s a család igen nehéz helyzetében nem igen számíthatott Ihász Dániel vagy Kossuth részvétén túl erkölcsi vagy kapcsolati támogatására.

Ihász Dániel nemzedékét, családtagjainak emlékét őrzik azok a gyászjelentések is, amelyeket szintén e gyűjteményben helyeztünk el, Vid Károly (1824, Pápa - 1903, Pápa) 48-as honvédszázadoséval egyetemben.

A megszerzett hagyaték kéziratos anyagában hasonlóan jól reprezentálódikKappler József (1882. Hainburg - 1917. Kałusz) vk. százados személye, elsősorban az északi hadszíntéren bekövetkezett hősi halálával kapcsolatos aspektusból, bemutatva az eset hivatali adminisztrációját. Különlegesség, hogy eljuttatták az özvegyhez a bécsi Burg falán levő hősi halott-lista Kappler nevét tartalmazó részéről készített, tekercsben tartott fényképet is. - A délceg huszártisztet lóháton (!), parancsnoka és annak segédtisztje társaságában érte a mell-lövés, amelybe végül a tábori kórházban néhány órával később belehalt. Az özvegynek, szül. Lepossa Marianne-nak egyrészt a dandár tisztikara, másfelől egyéb alakulatok parancsnoka részvétét is nyilvánította; másfelől a közvetlen bajtársak beszámolói, végezetül a kórház által kiállított hivatalos iratok tükrében jól felmérhető, hogy a közszeretetnek örvendő, jól szituált tiszt hősi halálát még a háború harmadik évében, 1917 júliusában is mély humánummal és empátiával kezelték, egészen addig, hogy a hősi halál színhelyéhez közel eső Kałusz sótelepét ábrázoló színes képeslapot eljuttatták a családhoz. (Utóbbi most a Képeslap-gyűjteménybe került.) Ugyanakkor a katonai, tiszti házasságkötésnél előírt, az özvegy megélhetését férje halála esetén minden körülmények között biztosító kaució ezért, ilyen helyzetben csatolódik az irategyütteshez. 
A családtörténetben két 18. századi huszár-előd alakja is feltűnik az okiratok kapcsán: 
Lepossa János, illetve Lepossa István mindketten a Baranyay-huszárezredben szolgált tisztek voltak. Előbbi egy birtokeladás révén kerül szóba, mint az eladó néhai férje; utóbbi hősiességét az 1745-ös itáliai hadjárat harcaiban parancsnoka méltatja a birtokunkba került iratokban. 
A Tárgyi emlékanyag-gyűjteménybe került tárgyak többsége (kés, zászlódarab, ereklyék) Vid Károly személyéhez fűződik. Sorsáról nagyon keveset tudunk. Valószínűleg általa kerültek a családi hagyatékba azok 1848-49-es szabadságharc leverése után bebörtönzöttek által készített relikviák, amelyek ilyen miniatűr formája mindeddig teljességgel hiányoztak a Hadtörténeti Múzeum 1848-as emléktárgyai közül. A mű- és emléktárgy használati cikké alakulását jól példázza az az asztalka, amely a családi hagyatékban és emlékezetben kiemelkedő szerepet játszott. A családi legenda szerint a törökországi emigrációban Ihász egy gyöngyház berakásos szivarosdobozt kapott ajándékba a török szultántól, amelyet mintegy fél évszázaddal később egy leszármazott, Lepossa Marianne egy felhajtható fedelű kisasztalba épített bele - most Bútorgyűjteményünk féltett darabja lett. 

A Plakát- és aprónyomtatványtárba került Ihász Dániel olasz nyelvű névjegye. Tudjuk, hogy a kiegyezés után hazalátogatott ugyan, de nem tért vissza véglegesen Magyarországra: Olaszországban halt meg és ott is temették el. Feltehetőleg ugyancsak általa került a családi hagyatékba az a három Kossuth-bankó, illetve az amerikai tízcentes, amelyet a Numizmatikai Gyűjteményben helyeztünk el.

A Fotóarchívum egy Kossuth Lajost és Ihász Dánielt Turinban, emigrációs éveik alatt, már idős korukban ábrázoló képpel gazdagodott. 
Az Adattár a nem csekély mennyiségű, századunkban létrehozott, a családi mikrotörténelem eddig szóbeliséggel megőrzött elemeiből összeállított dokumentumfüzért fogadta be, amelyhez még egy családfát is csatolt a szerző, az eladó édesanyja. Újságcikkeken és kivágatokon túl a hagyatékhoz mintegy adattári háttéranyagként itt helyeztük el a militaria hungarica körén kívül eső, civil vonatkozással bíró képi háttéranyag nagy részét, elsősorban a rokonság nőtagjait ábrázoló albumba rakva.
E hagyaték örökösei az eladást azért kezdeményezték, mert a család történeti és tárgyi hagyományainak fenntartása a felajánló édesanyjának érdeme és az eladó szeretné, ha családja és édesanyja neve fennmaradna a jövőben.