2014 tavaszán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumához. A Kollégium 1.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatással segítette 7 darab 1848-49-es fejfedő restaurálását.
A Hadtörténeti Múzeum Egyenruha és Felszerelés Gyűjteménye az ország elsőszámú katonai viseletekkel foglalkozó közgyűjteménye, közel 30.000 műtárgyból áll. A gyűjteményben viszonylag kevés a 19. századinál régebbi tárgy. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz köthető műtárgyak kiemelt helyet foglalnak el, azonban nagyon kevés maradt fenn belőlük és azok is igen rossz állapotban vannak, ezért nagyon korlátozott kiállításokon való bemutatásuk lehetősége. Többek között ezért is – és a tárgyak megmentése érdekében is – nagyon fontos volt a pályázatban megnevezett fejfedők restaurálása.
A kiválasztott hét műtárgy közül kettő kifejezetten ereklye jellegű. Az egyik Guyon Richárd honvédtábornok, a branyiszkói hős szolgálati csákójának maradványa, amely állapota miatt eddig kiállításon nem szerepelt, a másik Buzáth Linus ferencrendi szerzetes, tábori lelkész panyókás tábori sapkája. Ereklye jellegük mellett mindkét műtárgy önmagában is unikális, hiszen sem tábornoki csákó, sem lelkészi tábori sapka nem ismeretes 1848-49-ből sem köz-, sem magángyűjteményből. Így helyreállításukkal lehetőség nyílt a magyar katonai viselettörténet egyedi darabjainak publikálására és kiállítására. A további négy fejfedő nem személyhez köthető ugyan, de mivel ebből a korszakból a mindennapi tárgyakból kevés maradt fenn, ezek – a korszakban általános használati darabok – mára pótolhatatlan, egyedi műtárgyakká váltak.
A restaurált műtárgyaknak speciális fejfedő-tárolók készülnek és egy rövid – a Hadtörténeti Múzeum 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot bemutató állandó kiállításán történő – bemutatás után a gyűjteményi raktárban megfelelő műtárgyvédelmi körülmények között kapnak helyet.
Restaurált műtárgyak:
Tábori sapka, leltári szám: 5701/RU
Guyon Richárd csákója, leltári szám: 1064/RU
Császári és királyi tiszti csákó, leltári szám: 341/91
Gyalogsági csákó, leltári szám: 0983/RU
Tiszti csákó, leltári szám: 0417/RU
Tiszti csákó, leltári szám: 1669/RU
Honvéd csákó, leltári szám: 1666/RU