A Budapesti Hírlap 1897. október 18-i számának egyik publicisztikai írása még a következőket adta közre az 1809. évi kismegyeri összecsapásról: „Nevezetes e csata ránk nézve, hogy abban hullatta vérét az utolsó nemesi felkelés s noha elesett vitézei halmokban hevertek a csatatéren, öröksége a csúfság, emlékezete pedig a Reterálj, Komáromig meg se állj gúnydal volt.” Jóllehet, hogy a cs. kir. seregek számára vesztes kismegyeri (vagy „győri”) csata hadtörténeti képét a legújabb történeti kutatások jelentős mértékben árnyalták, addig a csatatér területén szisztematikus régészeti terepkutatásra napjainkig nem kerülhetett sor.
Fotó: A kismegyeri csata emlékműve a Pándzsa-ér mellett
A csatatér próba jellegű fémkereső műszeres vizsgálatát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2019-ben kezdte meg egy, mintegy 14.500 m2-es nagyságú földingatlanon, az 1897-ben állított emlékmű térségében, a Pándzsa-ér mellett. A két napot felölelő terepkutatások során 26 fémtárgy került elő, ebből 12 leletet kötöttünk az 1809. évi csatához. A terepbejárás révén egy töredékes állapotú réz pitykegomb, három gránátrepesz, egy deformálódott (becsapódott), illetve hét ép (elejtett / elveszített) kézi tűzfegyver-lövedék került napvilágra. A méretük alapján, vélhetően tarackokhoz köthető gránátrepeszek 25–28 mm-es falvastagsággal rendelkeztek, az ép gömblövedékek mindegyike 16 mm-es átmérővel bírt.
Fotó: Gránát repesze (HM HIM)
Az 1809. évi kismegyeri csata a napóleoni háborúk egyetlen, a mai Magyarország területén levő összecsapása, így vizsgálata különösen fontos hadtörténeti régészeti vállalkozás. A további régészeti munkálatok céljaként a Pándzsa-ér menti (ma Győr város külterületéhez tartozó) csatatér szisztematikus fémkereső műszeres terepbejárását jelölhetjük meg.
