menu in

(1662. nov. 24., Bécs – 1691. aug. 19. Szalánkemén)


A költő és hadvezér Zrínyi Miklós és második felesége, Löbl Mária Zsófia fia, Zrínyi Ádám 1662. november 24-én született Bécsben. Szülei ekkor már tizedik éve voltak házasok, a várt örökös pedig több lány után érkezett meg (Izsák nevű bátyja még csecsemőkorában meghalt). 1663 márciusát követően vitték haza Csáktornyára, a Zrínyiek családi fészkébe.

Nem sokkal ezután tört ki az újabb török háború, amelyben a horvát bán Zrínyi Miklós is oroszlánszerepet vállalt, ezért 1664 nyarán a birtokait fenyegető oszmán hadak elől a császárvárosba menekítette feleségét és gyermekeit. Az év novemberében Ádám elveszítette édesapját és a Magyar Királyság egyik legjelentősebb birtokkomplexumának örökösévé vált. 1666-ban királyi főlovászmesteri címet kapott I. Lipóttól, ami családja megbecsültségének jele volt. Bár ez karrier szempontjából ígéretes kezdet volt, ekkorra már javában dúlt a családi birtokok körüli vita nagybátyja, Zrínyi Péter és édesanyja között. A viszálykodásnak egy 1670-es megállapodás vetett végett, ennek értelmében a horvát báni méltóságot azóta elnyert Péter oltalom alá vette sógornőjét és annak gyermekeit bátyja hajdani birtokaival együtt. A Wesselényi-összeesküvésben játszott szerepéért 1671-ben Zrínyi Péter az életével fizetett, a császári kormányzat elkobozta birtokait, ahova császári katonaságot szállásoltak be.

Édesanyjával 1673-ban Bécsben telepedtek le, ahol Ádám kitűnő jezuita iskoláztatásban részesült. 1679 tavaszán fejezte be a bécsi egyetemi tanulmányait, ezt követően rögtön lépéseket tett atyai örökségének átvétele felé. Visszatért Csáktornyára, ahonnan a császári katonaság visszaéléseit tapasztalva folyamatos panaszaival fordult az udvarhoz. Követte ősei példáját, többször is harcolt a török ellen, amivel nem nyerte el új gyámja, Batthyány Kristóf dunántúli kerületi főkapitány tetszését. A konfliktust úgy oldották fel, hogy a fiatal grófot uralkodói jóváhagyással külföldi tanulmányútra küldték Németalföldre.

Tizennyolcadik életéve betöltése után Lipót nagykorúvá nyilvánította, ezt követően újult erővel vetette bele magát birtokai igazgatásába és a törökellenes küzdelmekbe. 1683-ban részt vett Bécs felszabadításában Lotharingiai Károly seregében, majd a következő évben teljesülhetett régi vágya, légrádi főkapitányi kinevezést kapott. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, hamarosan Zala és Somogy vármegyék főispánja, valamint udvari kamarás és tanácsos lett. Még ebben az évben feleségül vette Katherina Maria Lamberg grófnőt.

Az 1684-es esztendő roppant mozgalmas volt számára, ekkor Jakob Leslie tábornagy drávai seregéhez csatlakozva fő feladata az volt, hogy biztosítsa a Budát ostromló Lotharingiai Károly hátát, valamint elvágja az oszmán felmentő seregek útját, ekkor foglalták el a keresztény erők a Dráva-Száva közi Verőcét is. 1686-ban felszabadult Buda, a Szent Liga csapatai sikeresen törtek előre, a harcokban pedig a fiatal gróf is részt vett. 1688-ban ott volt Brod elfoglalásánál, részt vett a Belgrád felmentésére küldött oszmán sereg ellen vívott ütközetben Derventnél, ahol másnap bevonulhattak a szövetségesek az al-dunai erősségbe. A következő éveket is végigharcolta, míg végül 1691. augusztus 19-én Szalánkeménnél, „a század legvéresebb csatájában” esett el.


 

Parancsnokság Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Személyügyi Iroda Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Részleg Hadirégészeti Részleg Kiállítás Üzemeltető Részleg Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külföldi Hadisírgondozó Osztály Kutató és Ügyfélszolgálati Osztály Üzemeltetési Részleg Gazdasági Igazgatóság Logisztikai Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály