menu in

Gróf Zrínyi VII. Miklós mind a magyar, mind a horvát nemzeti emlékezetben elfoglalta helyét és narratívától függően a török elleni harc hőseként, az önálló állandó hadsereg szószólójaként, illetve a Béccsel szembeni kiállás alakjaként (Zrínyi Péterhez hasonlóan) tartották és tartják is számon a köztudatban. Emlékezete már a 18. század elején, a Rákóczi-szabadságharc alatt megerősödött, halálának helyszíne, a kursaneci erdő pedig 1724-től egy emlékműnek is otthont adott. Ennek történetével egy későbbi bejegyzésben foglalkozunk. 

Zrínyiről ugyanakkor a korszak jezsuita és pálos szerzőinek köszönhetően nem csak az ország, de a katolikus hit hőseként is megemlékeztek, ezért idővel már nem csak a magyar, de a birodalmi „panteonban” is helyet kapott. Ez a jelenség tovább erősödött a 19. században, amikor a „híres osztrákok” (berühmte Österreicher) között emlegették mind a költő-hadvezért, mind dédapját, a szigetvári hőst, akik bár személyükben nem voltak osztrákok, a katolicizmus védelmezése és a császári udvarért tett szolgálatuk miatt kiváló példái lettek az összbirodalmi szemléletet erősítő Habsburg hőskultusz számára. Ennek köszönhetően készültek osztrák szerzők és művészek által szobrok, festmények és életrajzi munkák az 1800-as évek folyamán, melyek mindkét Zrínyi Miklós életét és személyét bemutatták. A hadsereg körében is találkozunk ezzel a jelenséggel, például a költő-hadvezér születésének 200. évfordulóján (1820), amikor a Lembergben állomásozó katonaság Kiss Károly alhadnagy kezdeményezésére Zrínyi-ünnepet tartott. 

Zrínyi birodalmi hősként való kezelésére alapot adott, hogy magyar és horvát nemesként tagja volt a birodalom elitjének, 1647-es horvát báni kinevezése előtt 1637-től III. Ferdinánd (1637–1657) kamarása, 1646-tól (26 évesen) pedig a magyar rendekből elsőként ő viselhette a császári tábornoki rangot, majd 1659-től az uralkodó titkos tanácsának soraiba is kinevezést nyert. Jelentőségét tovább növelte, hogy 1663/64-es téli hadjáratával elérte, hogy az oszmán sereg a szokásos Bécs felé vezető útvonaláról letérjen, ezzel elhárítva a császárváros ellen közeledő közvetlen veszélyt. A 18. század második felében egyre erősebben mutatkozott a sokféle népet magába foglaló Habsburg Birodalom összbirodalmi szemléletének előnyben részesítése, így többek között az udvari emlékezetpolitika és hőskultusz is ennek szempontjai szerint alakult a 19. század folyamán.

Az effajta birodalmi hőskép felépítése azonban nem maradt feszültségektől mentes. 1820-ban Zrínyi udvarhűsége kapcsán éles vita alakult ki a magyar sajtóban, miután Trattner Károly a Wesselényi-féle összeesküvés tagjaként nevezte meg a költő-hadvezért. Erre a cikkre válaszul jelent meg a Gróf Zrínyi Miklós (a költő) nem pártütő című írás, amelyben az anonim szerző Zrínyit az udvarhoz hű jó magyarnak nevezte. A Zrínyiek birodalmi hősként való kezelése nem aratott osztatlan sikert a magyarok körében. Döbrentei Gábor 1811-ben ennek a felháborodásnak adott hangot, reagálva a szigetvári hős 1807-ben, Ausztriában kiadott életrajzára. Ennél kompromisszumkészebb volt gróf Teleki Ferenc, aki egyszerre igyekezett figyelembe venni a magyar, illetve az összbirodalmi szemléletet. Ebben a szellemben írta meg Graf Niklas Zrinyi der Dichter (Gróf Zrínyi Miklós a költő) című értekezését, ami éppen a már említett összbirodalmi ideológiát képviselő zsebkönyvben, a Taschenbuch für die vaterländische Geschichte (Zsebkönyv a haza történelméhez)-ben jelent meg Bécsben. 

A birodalmi szemlélet mellett azonban a 19. század elején, a nemzeteszme terjedésével a Zrínyiek kiemelt alakokká váltak a magyar nemzeti hősök sorában, népszerűségük pedig az egekbe szökött. Mindez maga után vonta a költő-hadvezér irodalmi munkáinak (köztük a Szigeti veszedelemnek) újrafelfedezését, valamint több vele kapcsolatos vers, regény, illetve életrajzi mű is született az elkövetkező évtizedekben.

A magyar területen nemzeti hőssé előlépő Zrínyi Miklós emlékezete ezzel párhuzamosan visszaszorult az osztrák oldalon. Habár dédapja, a szigetvári hős alakja továbbra is jelen volt a birodalmi hősök sorában, a költő-hadvezér helyett inkább kortársa és riválisa, Raimondo Montecuccoli kultusza került előtérbe. 

Ezt a hiányosságot ötletes módon pótolja a bécsi Arzenálban, a mai Heeresgeschichtliches Museum hadvezéri csarnokában (Feldherrenhalle), 1865-ben elhelyezett szobor, amely hivatalosan a szigetvári hőst ábrázolja. A valóságban azonban a szobor készítői, Vay Miklós és Izsó Miklós a dédunokát, Zrínyi VII. Miklóst formázták meg, így vele mind a mai napig találkozhatunk Bécsben is. 


Jan Thomas: Zrínyi Miklós portréja

Parancsnokság Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Személyügyi Iroda Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Részleg Hadirégészeti Részleg Kiállítás Üzemeltető Részleg Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külföldi Hadisírgondozó Osztály Kutató és Ügyfélszolgálati Osztály Üzemeltetési Részleg Gazdasági Igazgatóság Logisztikai Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály