Már folyt a II. világháború, azonban a m. kir. Honvédség még mindig nem rendelkezett ütőképes harckocsicsapatok felállításához szükséges löveges harckocsikkal. Ezért a magyar hadvezetés örömmel fogadta a Skoda-művek, T–21 jelzésű közepes harckocsijuk gyártási jogának eladására vonatkozó ajánlatát. A típus a gyár rendkívül sikeres T–11 közepes harckocsijának továbbfejlesztett változata volt. Azonban még csak a vas felépítményű prototípus készült el, amikor Csehszlovákia 1939-es megszállása után a német hatóságok a további gyártást leállították.
Bár szegecselt, függőleges vonalvezetésű felépítménye és bonyolult kisgörgős, külső laprugózású futóműve még az 1930-as évek közepének színvonalát képviselte, a T–21 több korszerű részegységet tartalmazott. Ilyen volt többek között a sűrített levegővel működő tengelykapcsoló és a szintén pneumatikus kormány- és fékrendszer, amely nagyban könnyítette a vezető munkáját. A 16,5 tonnás harckocsi 8-35 mm-es páncélzata és forgó tornyába épített 4,7 cm-es ágyúja, valamint géppuskája kielégítették a magyar hadvezetés által a közepes harckocsival szembeni iránykövetelményeit.
A mintakocsit 1940 júniusában egyhónapos magyarországi csapatpróbának vetették alá. Az itt szerzett tapasztalatok, de leginkább a T–11 sikerei alapján, a rövid és nem elég alapos vizsgálatok, valamint a műszaki dokumentáció nem megfelelő ismerete ellenére a T–21 utángyártási jogának megvétele mellett döntöttek. A licenc megvásárlására 1940 augusztusában került sor. A következő hónapban a T–21-et 1940 M közepes harckocsi típusnéven rendszeresítették a m. kir. Honvédségben. A Turán-program négy fővállalkozója a Weiss Manfréd-művek, a győri Magyar Waggon- és Gépgyár, a MÁVAG és a Ganz-gyár lett.
Mielőtt a Turán magyarországi gyártása megindult volna, több módosítást végeztek az eredeti terveken. A löveg űrméretét – szerkezete megváltoztatása nélkül – 4,7-ről 4 cm-re csökkentették, hogy a Honvédségnél rendszeresített lőszert lőhesse. A löveg melletti 7,9 mm űrméretű géppuskát 8 mm-es magyar gyártású Gebauer-géppuskával váltották fel. Ugyanilyen fegyver került a homlokgéppuska helyére is. Német javaslatra a tornyot – átmérőjét 200 mm-rel bővítve – háromszemélyessé alakították át. A személyzet gyorsabb be- és kiszállása érdekében a torony jobb és bal oldalán egy-egy búvónyílást alakítottak ki. 1940 szeptemberében a fenti módosítások szerint átalakított harckocsiból 230 darabot rendeltek. A tervek szerint ezekkel a harcjárművekkel a felállítandó négy harckocsiezred két-két közepesharckocsi-zászlóalját kívánták felszerelni. Ezek képezték volna a magyar páncélosfegyvernem gerincét.
A gyártás megindulásakor vált nyilvánvalóvá annak hátránya, hogy a T–21-gyel egy kiforratlan típust vásároltak meg. A gyártás során az eredeti tervrajzokon 200 kisebb-nagyobb változatost kellett végrehajtani. Bár az első magyarországi gyártású Turán már 1941 júniusában elkészült, a sok módosítás miatt csak egy év múlva jelentek meg az első sorozatpéldányok. Még folyt a tervek átalakítása, amikor a Honvédelmi Minisztérium 1941 szeptemberében újabb 309 Turánt rendelt. A megrendelés a Turán II nevet viselte. Ezekből azonban a háborús tapasztalatok alapján megnövekedett követelmények miatt csak 55 darab készült 4 cm űrméretű löveggel.
Az első Turánok 1942 nyarán kerültek ki az alakulatokhoz. A csapatok a lég-, elektromos- és olajvezetékekkel sűrűn behálózott Turánt túl bonyolultnak, könnyen és gyakran meghibásodónak tartották. Bírálták a futóművét és kormányszerkezetét. Bár a katonák később megszokták a típust, a Turánnak megmaradt az a hátrányos tulajdonsága, hogy eredményes alkalmazására csak ott nyílt lehetőség, ahol különlegesen kiképzett szerelőosztagok és pótalkatrészek is rendelkezésre álltak.
1942-ben határozat született a Honvédelmi Minisztériumban arról, hogy a nagy térségekben harcoló harckocsi-seregtestek parancsnokait nagy teljesítményű rádióval felszerelt páncélozott harcjárművekkel kell ellátni. A járműben a magyar parancsnoki R-4/a rádió mellett a repülőgépekkel való kapcsolattartás céljából egy FuG 16 típusú német rövidhullámú adó-vevő beépítését tervezték. Erre a feladatra a Turán harckocsit találták a legalkalmasabbnak, mivel annak tornyában a löveg helyén elfért a német rádió. Csupán a toronyajtókat kellett megnövelni, mert az eredeti nyílásokon a FuG nem fért be. A Turán alváz felhasználása azzal az előnnyel is járt, hogy a rádiós kocsi a harckocsicsapatokat mindenütt követni tudja.
Az új harcjármű megszerkesztésénél alapvető követelmény volt, hogy a parancsnoki rádiós kocsi a lehető legkisebb mértékben térjen el a csatárharckocsiktól. Fegyvertelen tornyára az ellenség megtévesztésére fából készült lövegutánzatot helyeztek. A parancsnoki harckocsi egyetlen valódi fegyvere a vezető mellett ülő rádiós-lövész homlokgéppuskája maradt. Álcázási okokból lemondtak a parancsnoki Csaba páncélgépkocsikon alkalmazott – és a rádiós Turán prototípusára először felszerelt – jól bevált rácsantennáról, ugyanis az messziről felhívta a figyelmet a parancsnoki kocsira. Helyette kisebb teljesítményű, de kevésbé feltűnő botantennákat alkalmaztak. 1942 őszén 15 darab Vezér Turánnak nevezett parancsnoki harckocsit rendeltek a Weiss Manfréd-gyártól. A mintapéldány 1943 májusában készült el már a nehéz Turán tornyával. A többi megrendelt példány átadására gyártási kapacitás hiányában már nem került sor.