(Toldi A20, Toldi B20 Toldi B40 és Toldi C40)
A m. kir. Honvédség 1938-ben megkezdett korszerűsítése harckocsicsapatok felállítását tette szükségessé, amelyek felszerelését magyarországi gyártással kívánták megoldani. Mivel egy hazai harckocsi kifejlesztésére sem idő, sem pénz nem állt rendelkezésre, egy külföldi típus gyártási jogának megvásárlása mellett döntöttek. A választás a svéd Landsverk-művek L–60 könnyű harckocsijára esett.
Az L–60 nagy futógörgős, torziós rugózású, egyszerű futóműve jó menettulajdonságokat ígért. A harckocsitest döntött vonalvezetése, hegesztett páncélzata a korszínvonalán állt. A 20 mm-es nehézgéppuskából és egy 7,95-mm-es géppuskából álló fegyverzetét egy forgótoronyban helyezték el. Külön említést érdemel az L–60 kormányszerkezete. A lánctalpas járműveknél általában használt fékkarok helyett kormánykerékkel irányították. A kormánymű, a kormánykerék állásától függően lelassította az elmozdítás irányába eső lánctalpat, és a járművet a kívánt irányba fordította. A megoldás hátránya az volt, hogy a lánctalpakat nem lehetett teljesen leállítani, így a harckocsi helyben nem, csak 8 m-es köríven tudott megfordulni.
A fenti tulajdonságok kielégítették a magyar hadvezetés könnyűharckocsikkal szemben támasztott követelményeit, ezért megvásárolták az L–60 gyártási jogát, amelyet 1938 M Toldi könnyűharckocsi típuselnevezéssel soroltak a m. kir. Honvédség fegyverei közé. Csupán az eredeti fegyvereket cserélték le, mivel azok nem voltak rendszeresítve Magyarországon. Olyan fegyvert kellett keresni, amely átalakítás nélkül beépíthető a harcjárműbe, és lőszerét is gyártják Magyarországon. 1938-ban két ilyen fegyver állt rendelkezésre: egy 20 mm-es páncéltörő nehézpuska és egy 4 cm-es harckocsiágyú. A könnyű harckocsik feladatának a felderítést, a gyengébben megerősített helyi ellenállások leküzdését és a könnyebb páncélzatú ellenséges harcjárművek elleni harcot tartották, ezért a nehézpuska beépítése mellett döntöttek. A svéd géppuska helyére egy 8 mm-es magyar gyártású géppuska került.
1939 februárjában a Honvédelmi Minisztérium 40-40 Toldit rendelt a MÁVAG-tól és a Ganz-gyártól. Az első sorozatban megrendelt harckocsik a Toldi I elnevezést kapták. 1940-ben megrendelték a második – Toldi II-vel jelölt – 110 darabos sorozatot. Az újabb harckocsik lényegében a korábbiakkal azonos kivitelben készültek, csupán a német eredetű gyenge torziós rugók helyett építettek be erősebb magyar gyártásúakat.
Az első Toldik 1940 elején kerültek a csapatokhoz, ahol a gyorsdandárok könnyűharckocsi-századait szerelték fel velük. A később átadandó kocsik a felállítandó harckocsiezredek könnyűharckocsi-zászlóaljaiba kerültek volna.
A Toldik részt vettek az erdélyi és a délvidéki bevonulásban, ahol gyors, mozgékony harckocsinak bizonyultak. Azonban a Szovjetunió elleni 1941-es hadjárat alatt bebizonyosodott, hogy vékony (5-13 mm-es) páncélzatuk és gyenge fegyverzetük miatt a harckocsik feladatainak ellátására alkalmatlanok.
A már legyártott 190 Toldi I és Toldi II további hadrendben tartásának érdekében szükségessé vált páncélzatuk és fegyverzetük megerősítése. Mivel a viszonylag kis teljesítményű motor nem tették lehetővé a harckocsi tömegének nagyobb arányú növelését, ezért csak a legveszélyeztetettebb részek páncélzatának 13-ról 20-30 mm-re történő vastagítása volt lehetséges. A tűzerőt a már korábban is rendelkezésre álló 4 cm-es harckocsiágyú beépítésével kívánták fokozni. A páncél vastagítása és a löveg beépítése mintegy 500 kg-mal növelte a harckocsi tömegét. Így a gyengébb torziós rugókkal rendelkező Toldi I-ek átépítése szóba sem került. A löveges Toldi mintapéldánya 1942 júliusára készült el. Az ágyú beépítése azonban megbontotta a torony egyensúlyát. Ennek kiegyenlítésére az átalakítandó Toldi II-knél a torony hátsó részére egy acéldobozt hegesztettek, amelybe tartozékokat helyeztek el. 1943 őszén és 1944 elején 80 darab Toldi II-t alakítottak át löveges harckocsivá. Ezeket megkülönböztetésül Toldi IIA-nak, a későbbiekben Toldi B40-nek nevezték. Az ágyús Toldik, bár tűzerejük növekedett, továbbra is alárendelt szerepet játszhattak a páncélosok összecsapásokban. Lövegük a korszerű harckocsikkal szemben ugyanis gyenge volt, és megerősített páncéljuk is csak a 20 mm-es páncéltörő fegyverek ellen nyújtott védelmet. Ezért a löveges Toldikat a Turán harckocsikkal felszerelt harckocsizászlóaljak felderítő szakaszaihoz osztották be. Az át nem alakított Toldikat főleg kiképzőharckocsiként használták a háború végéig.
Érdemes megemlékezni a harmadik, Toldi III-mal jelölt sorozatról is. 1941 júniusában a Honvédelmi Minisztérium újabb 280 Toldit rendelt, amelyekkel a felállítandó négy harckocsiezred könnyűharckocsizászlóaljait kívánták felszerelni századonként 22-22 könnyűharckocsival. Az új sorozattal szemben támasztott követelmények között szerepelt, hogy a harckocsi ne csak íven, hanem „sarkon” is tudjon fordulni. Továbbá a harcjármű páncélvédettségének növelését is megkívánták. A háborús tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy a könnyűharckocsik feladatait a közepes harckocsiknak kell átvenniük, ezért a harmadik Toldi sorozatban megrendelt harckocsik számát fokozatosan 40-re csökkentették. Az új változatba már eleve a 4 cm-es harckocsiágyú beépítését tervezték, amelyhez egy nagyobb, módosított tornyot szerkesztettek. Az 1943 márciusára elkészült nagyobb tornyot egy megerősített torziós rugózású, sarkon fordulóvá átalakított Toldi II alvázára helyezték. A sikeres próbák után a harcjárművet 1943 M Toldi könnyűharckocsi (Toldi 40C) jelzéssel rendszeresítették. Az idő közben 12 darabosra csökkentett megrendelést a Ganz-gyárnak 1944 januárja és áprilisa között kellett volna leszállítania. A hadvezetés azonban úgy döntött, hogy a páncéllemez-szállításoknál a nehézharckocsik és a rohamlövegek részesüljenek előnyben. A páncéllemezek szállításának elhúzódása miatt egyre késett a már elkészült alkatrészek összeszerelése, így a Toldi könnyűharckocsik utolsó megrendelt példányainak átadásra a háború végéig nem került sor.
A Toldi harckocsi 1938-as rendszeresítésekor megfelelt a könnyűharckocsikkal szemben támasztott követelményeknek. Azonban a háborús tapasztalatok bebizonyították, hogy a könnyűharckocsi, amelynél a mozgékonyságot részesítették előnyben a védettséggel és a tűzerővel szemben, mint harckocsi-kategória nem alkalmas a harckocsiktól elvárt feladatok ellátásra. Ezért a megrendeléseket törölték, a meglévő példányait kiképzésre vagy felderítő feladatokra használták. Egy Toldi alvázára egy 7,5 cm-es páncéltörő ágyút építettek, hogy német mintára páncélvadásszá alakítsák át. Egy másik tornyára rakétavető csöveket szereltek, hogy páncélozott rakéta vetőként használhassák. Ezek azonban kísérleti példányok maradtak, sorozatgyártásukra a háború végéig nem kerülhetett sor.
A Toldi jelentősége, hogy ez volt Magyarországon az első sorozatban gyártott harckocsi, amely megteremtette a magyar harckocsigyártás alapjait.
E ritka és magyar szempontból nagyon értékes harcjármű két megmaradt példánya, egy nehézpuskás és egy löveges változat a Moszkva melletti kubinkai harckocsimúzeumban látható.