Visegrádi vár

A ma is félig romos állapotban álló, látogatható visegrádi várkomplexum valamikor a tatárjárás után épült, feltehetően 1249-ben kezdték meg építését, mivel a korábbi, Sibrik-dombon álló ispáni vár teljesen használhatatlanná vált védelmi célokra. Első említése 1251-ből való, 1255-ben IV. Béla rendezi a vár birtokainak határait. 1259-ben IV. Béla feleségének adományozta a várat a pilisi erdőispánsággal együtt Mária királyné erőfeszítéseit kompenzálva, aki saját költségén építtette azt a helyi lakosság és a Nyulak-szigetén álló domonkos rendi apácazárda (ahol Árpád-házi Szent Margit is élt) menedékhelyének.

Az új vár már a kezdetektől két különálló részből állt – a hegytetőn magasodó fellegvárból és a Duna partján álló alsóvárból – melyeket a várhegy nyugati oldalán egy fal kötött össze. A vár első próbája 1283-1284 körülre tehető, amikor is János ispán védte meg a várat a király számára feltélezhetően a Héder nembeli Kőszegiek ellen, akik a várat meg akarták szerezni. Az ostrom azonban sikertelenül zárult. 1304-ben II. Vencel cseh király foglalta el fia, szintén Vencel magyar trónigényét megtámogatandó hadjárata során. Tőle I. Anjou Károly 1306-1307-es évek harcaiban szerezte meg, majd a Csák Mátéval folyó egyezkedések során a várat ideiglenesen átengedte az oligarchának. 1317-ben visszaszerezte Visegrádot, és 1318-tól elkezdi kiépíttetni itt az ország új királyi központját. Az udvar 1323-ban költözött ide, előbb az alsóvár lakótornyába, majd a városban megépült királyi udvarház és a fellegvár palotaszárnyainak megépülésével az udvari élet több helyszínen is folyt. Itt kísérli meg 1330-ban Zách Felícián megölni I. Károlyt, a merénylet sikertelensége a Zách család elleni véres megtorlást eredményezte. Ez a merénylet-kísérlet azonban nem a várban, hanem a városi udvarházban történt.

A királyi koronázási ékszereket 1323-től őrizték itt a fellegvár öregtornyában. A Szent Korona őrzésére hozta itt létre I. Károly a Szent György Lovagrendet 1326-ban Visegrádon.

1335 novemberében a visegrádi királyi udvar adott helyszínt a visegrádi királytalálkozó eseményeinek, melyeken a magyar uralkodó mellett I. Luxemburgi János cseh, III. Lokietek Kázmér lengyel, I. Rudolf szász és XIV. (Wittelsbach) Henrik vettek részt több külföldi delegált és udvari méltóság mellett. Ugyane vár falai között távozott az élők sorából I. Károly király 1342. július 16-án.

I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt az udvar Budára költözött, de Diósgyőr mellett gyakran tartózkodott itt a király a nápolyi hadjáratok időszaka alatt, amikor az országába visszatért. Halála után lánya, Mária és II. Károly trónviszályának utolsó epizódja itt zajlik, sikeres merénylet után a súlyosan sebesült II. Károlyt Visegrádra szállítják, és itt is hal bele sérülésébe. Luxemburgi Zsigmondot a királyi hatalma ellen lázadó főurak 1401-ben többek közt Visegrádon tartották fogva, majd miután kiszabadult és 1403-ban megszilárdította hatalmát, ugyane városban koronáztatta meg magát másodszor 1403. szeptember 8-án, mely egyben az egyetlen visegrádi királykoronázás is volt.

1408-ban Zsigmond innen Budára költözteti az udvart és a Szent Koronát, de vár és a palota továbbra is megmarad királyi rezidenciának. 1412-ig Nagy Lajos uralkodása után itt őrizték a lengyel koronázási ékszereket, melyeket Zsigmond visszaadott az országba látogató lengyel királynak, II. (Jagelló) Ulászlónak. Halála előtt Visegrád várát Zsigmond király Hunyadi Jánosnak adományozta, azonban az uralkodó halála miatt ez az adományozás nem bizonyult tartósnak, így a vár visszaszállt a királyra.

A koronázási ékszerek 1439 és 1440. február 21. között visszakerültek Visegrádra, ahonnan a közelgő trónviszály miatt I. Albert király özvegyének, Erzsébet királynénak udvarhölgye kalandos körülmények között ellopta a koronát a még meg nem született V. László király számára. A várat és várost rövid ideig az 1450-es évek elejétől Ujlaki Miklós erdélyi vajda birtokolta, 1456-ban kerül ismét királyi kézbe. Mátyás király nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adta Visegrádot, aki az ismeretlen okú 1459-es ostrom (melyben Mátyás hadai elfoglalják a várat) kivételével haláláig, 1461-ig birtokolta is azt. Szilágyi halála után Mátyás király itt rendezte be téli rezidenciáját, a várat és a palotát is felújíttatta (1472-től), 1464-ben pedig visszahozta a Szent Koronát. 1472-ben pedig két illusztris fogoly is „lakott” a vár falai között: Vitéz János esztergomi érsek rövid ideig, és III. Vlad Tepes havasalföldi vajda, aki 1462 és 1474 között raboskodott itt.

Mátyás 1490-es halála után törvénytelen fia, Corvin János szerzi meg és tartja zálogként kezében Visegrád várát is, de II. Ulászló király Magyarországra érkeztével kénytelen átadni Visegrádot a koronaőrség számára. Az átadás nem zajlik konfliktusmentesen: a királyi hadak ostrommal foglalják el a várat, miután az kigyulladt és a védők kénytelenek megadni magukat. Ezután a koronaőrök testülete (mely főurakból állt) nevezi ki a visegrádi várnagyot a fellegvár élére. A vár az ezután következő háborúkban többször ostrom alá kerül és cserél gazdát 1527 és 1544 között. A törökök csak az alsó- és fellegvár falai között laktak, Visegrád települése teljesen elpusztul ekkor. 1595-1605 között ismét magyar királyi kézen volt a vár, 1684-ben rövid ideig visszafoglalják a törököktől, de 1685-ben a törökök elfoglalják és lerombolják a már romos, védhetetlen várat. A vár és a palota 1840-ben kerül műemlékvédelem alá.

Alsóvár

Az alsóvár legrégebbi épülete a hatszögletű lakótorony, melyet ma Salamon-toronyként ismerünk. A lakótorony az alsóváron keresztülhaladó országút mellé építették és kerítőfallal vették körül három oldalról, keleti oldalát a meredek hegyoldal és a felette magasodó fellegvár védte.

1317-1323 között I. Károly az alsóvár kapuját kaputoronnyal egészíti ki, a lakótornyot pedig egy belső kerítőfallal leválasztotta a vár többi részéről és kúttal, belső terasszal és kőházzal látta el. A lakótorony eredeti belső elrendezését is megváltoztatta, alsó szintjén az eredeti kétosztatú helységet négy osztatúra változtatta, a torony főbejárata az első emeletre került. A királyi rezidencia a harmadik emeleten kapott helyet, a kápolna pedig e fölött, a negyedik emeleten került kialakításra Szent Jánosnak szentelve.

Az alsóvárban az egyetlen nagyobb átalakítást ez után a mohácsi csata után végezték 1530 körül, ekkor ágyúteraszzal egészítették ki.

Fellegvár

Az eredeti, nagyjából háromszögeltű fellegvárnak a déli csúcsában helyezkedik el a lakótorony, keleti csúcsában az ötszögű lakótorony, nyugati sarkában pedig a fellegvár falának és a hegy oldalán, az alsóvárral összeköttetést jelentő fal találkozásánál helyezkedett el a vár harmadik tornya. I. Károly 1317-1330 között a kaputorony mindkét oldalán egy-egy palotaszárnyat építtetett. A keleti palotaszárny egyszintes volt, ez volt a királyné szálláshelye, míg a nyugati oldalon helyezkedett el a király palotaszárnya. A várat egy külső falgyűrűvel is megerősítette, ezzel együtt a nyugati tornyot elbontotta, és a várat árokkal vette körül.

I. (Nagy) Lajos a várudvar szintjét lesüllyesztette és megépíttette az észak-nyugati palotaszárnyat. Ezután gótikus ablakokkal látta el a palotát és a nyugati szárnyát megemelte egy szinttel. Ezek az építkezések 1355 után és a1360 között zajlottak. Luxemburgi Zsigmond a fellegvárat 1410 körül még egy falgyűrűvel vette körül, illetve ő építette a ma is álló, a vár főbejáratát adó külső kaputornyot. Az északnyugati palotaszárnyat és az ötszögű lakótornyot egy új épületszárnnyal kötötte össze, valamint a belső udvar alatt egy ciszternát is építtetett. Ezenkívül a keleti és nyugati palotaszárnyakra egy-egy újabb emeletet építtetett.

Hunyadi Mátyás 1472 és 1480 között a fellegvár középső falgyűrűjén belül több melléképületet is építtetett (mai panoptikum épületei), valamint a palotaszárnyakat késő gótikus palotává alakíttatja át, lesüllyeszti azok padlószintjeit, bejáratukat az udvar felől megszűnteti, és új bejáratokat kapnak. A palota nyugati szárnyán pedig nyitottak egy emeleti bejáratot, ahová egy falépcsőn keresztül lehetett az udvarról feljutni. Az ötszögű lakótorony és a királynéi palotaszárny között egy lépcsőházat építtet. Ezenkívül a fellegvár keleti oldalát egy támpillérrel erősítették meg, valamint árnyékszéktoronnyal látták el.

1530 körül már csak egy melléképületet építettek a belsővár kaputornya előtt levő félköríves teraszon, nagyobb átalakítást már ezután nem végeztek rajta.