Gyulai vár

A Fehér-Körös árterülete és a Sarkadi-tó ölelésében található szigetre épített gyulai vár a legépebb állapotban fennmaradt alföldi téglavár Magyarországon, valamint legegységesebb Zsigmond-kori (15. századi) belső térszerkezettel rendelkező erősség. Megszokott látvány, hogy a várak magas dombokon, sziklás hegyormokon találhatók, növelve azok védhetőségét. A sík vidékeken épült várak azonban (jelentősebb domborzat híján) inkább a folyók találkozásánál, ártereinél épültek ki, így a kiterjedt vizes és lápos vidék természetes védelmet is tudott nyújtani.

Váraink nem csak gazdag történelemmel rendelkeznek, hanem legendákban, hagyományokban is bővelkednek. Ez alól Gyula vára sem jelent kivételt. Az egyik ilyen hagyomány úgy tartotta, hogy Attila, hun király itt rendezte be székhelyét, majd fia, Csaba királyfi is itt született. Később Árpád fejedelem újjáépítette Attila addigra rég elpusztult fa erődjét és Gyula vezérre hagyta. Egy másik történet szerint a vár Szent István idejében épült és alvezéréről, Gyuláról kapta nevét.

A vár első okleveles említése 1405-ből származik, alapozására pedig az ingoványos talaj miatt különösen oda kellett figyelni. Mélyen a talajba szürke agyagot öntöttek, melybe vastag tölgy cölöpöket vertek és erre került a külső várfalak több, mint két méter mélységű kőalapja. Gyula messze van a kőben gazdag lelőhelyektől, így a várat helyben előállított téglákból építették. Alaprajza nem szabályos téglalap, hanem úgynevezett „téglány”-formájú: északnyugati fala rövidebb a délnyugatihoz képest, így jobban illeszkedve a sziget vonalaihoz. A külső falak körüli részeket nagyjából hat méter szélességben feltöltötték, ezzel is védve az áradásoktól. A külső falakkal egy időben készülhetett el a vár jellegzetes, négyszögletes kaputornya, melyről a védők várfalat is célba tudták venni, tovább növelve a támadók veszteségeit.

A várat az 1400-as évek elején Maróthi János macsói bán építtette és uradalmi központjának, majd rezidenciájának szánta. Az ő ideje alatt épült ki továbbá a palotarész északkeleti és északnyugati szárnya, fia, László alatt pedig a várkápolna és a várúrnő lakóhelye.

A Maróthiak 1476-ig birtokolták Gyulát, Máté örökös nélküli halálával azonban a vár és uradalma a királyra szállt. Néhány évvel később, 1482-ben Hunyadi Mátyás (1458–1490) Corvin Jánosnak, törvénytelen fiának adta. Az ő ideje alatt újabb átépítések, modernizálások folytak, melynek egyik látványosabb eredménye a budai váréhoz hasonló kerek tüzérségi bástya, a rondella (másnéven Corvin-bástya). János halála után özvegye és lánya, Corvin Erzsébet vette gondozásba a várat. 1510-től Brandenburgi György, az ifjú II. Lajos király (1516–1526) egyik leendő nevelője birtokolta Gyulát, de nem sokat tartózkodott itt.

Brandenburgi György a megnövekedett oszmán fenyegetés miatt kettős palánkkal vetette körül a várat. Első nagyobb ostromát azonban nem a töröktől, hanem Szapolyai János támogatójától, Czibak Imre váradi püspök seregétől szenvedte el, aki 1529 július 17-étől 1530 március 16-áig, nyolc hónapig tartotta ostromzár alatt, de a falakban nem akart kárt tenni, így sem lövetésre, sem rohamokra nem került sor.

Gyula 1542-ben került Habsburg I. Ferdinánd kezére és a magyar végvárrendszer fontos elemévé vált, mely szerepet csak növelte Temesvár 1552-es eleste. Nagy erőfeszítések folytak a védművek bővítése, modernizálása érdekében: kiépült a fából és földből álló sáncrendszer, öt modern „füles” bástyával, melyek a vártüzérség hatékonyabb kihasználását segítették. A délen kiépített ún. huszárvárat szintén öt bástya védelmezett és egy híd kötötte össze a külső várral.

Az oszmánok először 1553-ban, majd 1556-ban ostromolták sikertelenül, végül 1566-ban (Szigetvár ostromával egy időben) került ismét támadás alá. Kerecsényi László főkapitánysága alatt mintegy 2400 katona két hónapig (egész pontosan 63 napig) tartotta a várat Petrev pasa becslések szerint 30.000 fős seregével szemben, mely a magyarországi török háborúk leghosszabb ostromaként vonult be történelmünkbe, tovább kitartva, mint Szigetvár, Temesvár, vagy Eger. Hasonlóan az 1530-as ostromhoz, Gyulát végül nem rohammal vették be, hanem védői adták fel. Az oszmánok a kivonuló katonaságra rátámadtak, Kerecsényit pedig fogságba vetették és Nándorfehérvárott kivégezték.

Gyula ettől fogva a hódoltság része és a gyulai szandzsák központja lett 1695-ös keresztény kézre kerüléséig. A 18. században a vár elvesztette katonai jelentőségét, gazdasági célokat szolgált, majd egy ideig börtön is volt.

Gyula újkori történetéhez tartozik, hogy az 1849-ben kivégzett aradi vértanúk közül tíz (Damjanich János, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Poeltenberg Ernő, Kiss Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Aulich Lajos) itt volt őrizetben és innét vitték őket Aradra.

A vár régészeti munkálatai évtizedek óta folynak és az 1960-as évektől fokozatosan újították fel. Ma egy igencsak jó állapotban levő és izgalmas vármúzeumot tekinthet meg bárki, aki Gyulára látogat.