A Magyar Honvédség szervezeti átalakítása már az 1980-as évek elején megkezdődött. 1987-ben az ezred – hadosztály – hadsereg struktúra helyett a haderő áttért a zászlóalj – dandár – hadtest szervezetre. A cél az volt, hogy alacsonyabb létszámmal hatékonyabb működést érjen el a hadsereg. A Szovjetunióban zajló reformok, a hidegháború enyhülése és a magyarországi belpolitikai változások lehetővé és szükségessé tették a haderő feladatainak és rendszerének átgondolását. 1989 áprilisától július végéig több mint 11 000 katonát, 470 harckocsit, 200 löveget és aknavetőt és közel 3000 járművet vont ki a Szovjet Hadsereg a Magyar Népköztársaság területén állomásozó állományából. A Magyar Köztársaság kikiáltását (1989. október 23.) követően, november 8-án honvédelmi utasítás (97/1989. számú HM utasítás) intézkedett arról, hogy a néphadsereg szerveinél a hivatásos katonáknak, továbbszolgáló katonáknak, kinevezett polgári alkalmazottaknak, valamint a katonai tanintézetek hallgatóinak új esküt és fogadalmat kell tenniük a megváltozott Alkotmányra. Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter 1989. november 27-én terjesztette be a Magyar Néphadsereg új védelmi doktrínáját a kormánynak. A doktrínában rögzítésre került, hogy a hadseregnek védelmi célokat kell szolgálnia, leépíthetőek a támadó célú katonai szervezetek és fegyverzet, de a Varsói Szerződés keretében marad az ország. 1990. évtől a sorkatonai szolgálat 18 hónapról 12 hónapra csökkent. A biztonságpolitikai körülmények lehetővé tették a jelentős haderőcsökkentést és ekkor már folyamatban voltak a bécsi hagyományos haderő-csökkentési tárgyalások. 1990. március 1-jén az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XVI. törvény a haderő új elnevezését is rögzítette, amely március 15-től ismét Magyar Honvédség lett. 1990. március 10-én Moszkvában sor került a szovjet csapatkivonási egyezmény aláírására, mely kimondta, hogy 1990. március 12 és 1991. június 30-a között a Szovjetunió maradéktalanul kivonja a Magyar Köztársaság területéről csapatai személyi állományát, valamennyi fegyverzetét, haditechnikáját és egyéb eszközeit. Az Országgyűlés 1990. június 26-án határozatban erősítette meg, hogy a Magyar Köztársaság ki kíván lépni a Varsói Szerződésből és a Parlament felkérte a kormányt a kilépési tárgyalások megkezdésére. Végül 1991. március 31-ével hatályát vesztette a Varsói Szerződés minden korábbi alapokmánya és július 1-jével megszűnt a szövetség. A szovjet csapatkivonás rendkívüli logisztikai feladatot jelentett. A Szovjet Hadsereg a Magyar Köztársaság területén 94 helyőrségben, 328 objektumban települt. A csapatkivonás során 1547 egységszerelvény (34 541 vasúti kocsi) szállította ki a mintegy 100 000 főnyi személyi állományt, valamint a technikát (194 repülőgép, 138 helikopter, 860 harckocsi 1143 páncélozott szállító jármű). Végül a szovjet csapatok határidő előtt, 1991. június 19-én elhagyták az országot. A hidegháború utolsó éveiben már megkezdődtek a tárgyalások az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) és a Varsói Szerződés tagállamai között az európai hagyományos fegyveres erők korlátozásáról (Conventional Armed Forces in Europe – CFE). A fegyverkorlátozásról szóló CFE- egyezményt végül 1990. november 19-én Párizsban írta alá a NATO és a Varsói Szerződés huszonkét tagországa. A nemzetközi szerződés maximálja a résztvevő országok által birtokolható különféle haditechnikai eszközök számát, különös tekintettel a támadó jellegű eszközökre. Az egyezmény végleges életbe lépése: 1992. november 9. A Magyar Köztársaságnak negyven hónap alatt 510 harckocsival, 207 tüzérségi eszközzel és 30 páncélozott járművel kellett csökkenteni haderejének fegyverzetét. 1993. április 23-án elfogadott Honvédelmi Alapelvek megerősítették, hogy a Magyar Köztársaság célja a már létező nemzetközi biztonsági szervezetekhez, így a NATO-hoz és a Nyugat-európai Unióhoz történő teljes jogú csatlakozás. Az Alapelvek kitér a Magyar Honvédség haderőnemi tagozódására (szárazföldi, légvédelmi és repülő), valamint megszabta a feladataikat. A szárazföldi csapatok felé elvárásként fogalmazódott meg a gyorsreagálású, légimozgékonyságú szervezetek létrehozásának igénye. A Magyar Honvédség olyan diszlokációját írta elő, amely biztosítja a védelmi csoportosítás feltételét és alkalmazását bármely irányba, bármely országhatár mentén. A dokumentumban megjelent az igény a hivatásos, továbbszolgáló és szerződéses katonák részarányának növelésére. Az Alapelvekből kiindulva született meg az új honvédelmi törvény (1993. évi CX. törvény a honvédelemről), melyet 1993. december 7-én fogadott el az Országgyűlés. 1994. február 8-án a Magyar Köztársaság képviselői aláírták a NATO-val a Partnerség a Békéért (PfP – Partnership for Peace) programhoz való csatlakozási okmányt. A program célja az európai biztonság megszilárdítása, a NATO-tagságra aspiráló országokkal való érdemi, katonai együttműködés kialakítása, közös békeműveletekbe való bevonásuk, valamint a résztvevő országok haderejének átalakítása. A partnerség a védelmi tervezés, a parancsnoki – vezetési, irányítási és kommunikációs rendszerek átalakításával, a szabványok átvételével fontos lépéseket jelentett a tagságra történő felkészülésben. 1997. november 16-i népszavazáson megjelent választópolgárok 85,3%-a igennel szavazott a Magyar Köztársaság NATO csatlakozására. Magyarország 1999. március 12. óta a szervezet teljes jogú tagja. A Honvédelmi Minisztérium modellje az 1980-as évek végéig gyakorlatilag állandó volt. Működését alapvetően meghatározta, hogy a vezetés szigorúan centralizált volt. A honvédelmi miniszter egy kézben összpontosította az államigazgatási irányítási és a parancsnoki vezetési funkciókat. A honvédelmi miniszter a hadsereg első számú vezetője volt. Az irányítás és a katonai vezetés szervezeti egységének megbontására – a Honvédelmi Minisztérium két különálló szervezetté történő szétválasztására – a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban került sor. A szétválasztás következtében az irányítási, főleg közigazgatási funkciókat végző Honvédelmi Minisztérium mellett létrehozták a katonai felső szintű vezetési feladatokat ellátó Magyar Honvédség Parancsnokságát (kezdetben Magyar Néphadsereg Parancsnoksága), és ezzel teljes egészében leválasztották a katonai szervezeteket a Honvédelmi Minisztériumról. A rendszerváltás időszakában az „örökölt” haderő fenntartása, fejlesztése, hadrafoghatóságának biztosítása több tekintetben nem tette lehetővé a védelmi kiadások gazdaságos felhasználását. A haderő csökkentése szervezeti és haditechnikai területre egyaránt kiterjedt. A hadsereg békelétszáma 35%-kal, szervezeteinek száma 20%-kal, technikai eszközparkja 20-40%-kal lett kisebb. Megszűnt hét összfegyvernemi és egy tüzérdandár, huszonkettő harckocsi-zászlóalj. A harckocsik száma 43%-kal csökkent. Teljesen megszűntek a szárazföldi rakétacsapatok. A Magyar Honvédség költségvetési létszáma a nagymérvű, folyamatos csökkentés eredményeként a következőként alakult: A felkészítés, kiképzés gyakorlatában a korábbi, főként támadó jellegű tevékenységre való koncentrálás helyett előtérbe került az aktív védelem. Megújult - a tizenkét hónapos sorkatonai szolgálathoz igazodva – a csapatok kiképzési rendszere. 1993-ban megkezdődött a nemzeti haderő kialakítása terén lényeges lépést jelentő hazai repülőgép-vezetői képzés feltételeinek megteremtése. Az új biztonságpolitikai és védelmi követelményeknek megfelelően megtörtént a mozgósítási és harckészültségi rendszer átalakítása. Megalakultak olyan új, azonnal, néhány órán belül alkalmazható szervezetek, mint a légimozgékonyságú zászlóalj, az elektronikai harc ezred, illetve létrehoztak – egy esetleges háború kezdetén mozgósítás után felálló, az országhatár menti területeket védő – két honvédelmi dandárt is. A kulturális tevékenység, a hagyományápolás, a haderő átalakult jelképrendszere, mind eredményesen segítették a haderő nemzeti jellegének helyreállítását. Hozzájárult ehhez, hogy a különböző katonai szervezetek, csapatok a magyar történelem kiemelkedő alakjainak, hőseinek emlékét gondozva, azok neveit vették fel, akik valamilyen módon köthetőek voltak az adott alakulathoz. A katonák lelki gondozása érdekében jelentős előrelépés történt a szabad vallásgyakorlás terén. A tábori lelkészi szolgálat létrehozása is ezt segíti. A Magyar Honvédség vezetési és irányítási rendszerének átalakítása során, még 1989 végén kiváltak a Honvédelmi Minisztériumból a kifejezetten katonai vezetést végző szervek (Honvéd Vezérkar, a kiképzést, a fegyvernemeket, a katonai gazdálkodást, anyagi-technikai biztosítás irányítását végző szervek) és ezekből alakult meg a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Később, már az átalakítási folyamat szerves részeként létrejöttek a csak békeidőben működő középszintű vezető szervek, a két hadseregszintű parancsnokság, a Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága és a Légvédelmi Parancsnokság, valamint a katonai kerületi parancsnokságok: a tatai, a kaposvári, a ceglédi és a budapesti. Felhasznált irodalom: A honvédelem négy éve : 1990-1994 (szerk. Bombay László). Budapest : Zrínyi Kiadó, 1994. A Magyar Honvédség negyedszázada : a rendszerváltástól napjainkig (szerk. Földesi Ferenc, Kiss Zoltán, Isaszegi János) Budapest : Zrínyi Kiadó, 2016. Hazánk dicsőségére : 160 éves a Magyar Honvédség (szerk.: Lugosi József és Markó György) Budapest : Zrínyi Kiadó, 2008. Képek forrása: A honvédelem négy éve : 1990-1994 (szerk. Bombay László). Budapest : Zrínyi Kiadó, 1994.
