A keleti blokk széthullásával és a Varsói Szerződés megszűnésével az új politikai rendszert kiépítő és új politikai korszakba belépő Magyarország hadereje is jelentős változásoknak nézett elébe. A rendszerváltást követően ez elsősorban szervezeti változást jelentett a Magyar Néphadsereg után létrejövő Magyar Honvédségnek, amely elsősorban haditechnikai eszközállományát tekintve az 1990-es években továbbra is nagymértékben függött a korábbi beszerzések forrásától, Oroszországtól. Ez a függés különösen kényessé tette az évtizedet politikai és katonapolitikai értelemben is meghatározó európai és NATO-partnerségi folyamatot.
A hidegháború véget értével elsőként a nagyméretű, illetve alapvetően támadó hadműveletekre felkészített haderőt mennyiségét kellett csökkenteni, mind létszámát, mind haditechnikai eszközeit illetően. Az 1990 novemberében Párizsban aláírt – Magyarországon 1992 júliusában életbe lépő – európai hagyományos fegyveres erők csökkentéséről szóló egyezmény értelmében a Magyar Honvédség szárazföldi erőinek 510 harckocsival, 207 tüzérségi eszközzel és 30 páncélozott szállító harcjárművel kellett csökkentenie fegyverzetét. A csökkentést a rendelkezésre álló haditechnika egy jelentős részének elavult volta, költséges fenntartása is szorgalmazta, valamint az a tény, hogy a meginduló NATO-partnerség jegyében új, fejlettebb, a nyugatival megegyező haditechnikára kell átállni. Ezzel párhuzamosan a Magyar Honvédség személyi létszáma 1989-től 1993-ig 155 000-ről 100 000-re, 1998-ra 60 000-re, majd a későbbiekben még tovább csökkent.
A haditechnikai átállás nem történhetett meg egyik napról a másikra, így az 1989–2000 közötti időszakban még abszolút mértékű a szovjet illetve posztkommunista országokból származó haditechnika jelenléte a Magyar Honvédségben. A szárazföldi haderő gerincét ekkor a szovjet eredetű T–54, T–55 és kisebb mértékben a T–72 típusú harckocsik, az ugyancsak szovjet eredetű BMP–1 és BTR–80, valamint a magyar D–944 PSZH páncélozott szállító harcjárművek, illetve különböző típusú, ugyancsak szovjet eredetű önjáró és vontatott tüzérségi eszközök, sorozatvetők, aknavetők alkották. Ennek az állománynak jelentős része ugyanakkor elavultnak minősült, valamint a beszűkült finanszírozási lehetőségek miatt fenntarthatóságuk is erős korlátok közé szorult, amely veszélyeztette a Magyar Honvédség működőképességét. Így elsődleges cél lett a működőképesség biztosítása, illetve ezt követően egy lassú javulási folyamat elindítása. A hadrendből részben a fenntarthatóság, részben pedig a haderőcsökkentési szerződés értelmében kivonásra kerültek a régebbi, az 1990-es években már elavultnak számító T–54/T–55 harckocsik, illetve az elöregedett magyar PSZH-k, számos tüzérségi eszköz, továbbá a hadrendben tartott típusok számát is csökkentették.
Mivel a nyugati haditechnikára való átállás hosszú folyamatnak ígérkezett, így kézenfekvő volt, hogy a minőségi javulást továbbra is a korábbi forrásból kell megvalósítani, a Magyarország irányában fennálló szovjet/orosz államadósság törlesztése fejében. Ennek első és egyben leglátványosabb eredménye korszerű MiG–29 típusú vadászrepülőgépek beszerzése volt 1993-ban a Magyar Légierő részére. A légierő fejlesztését kiegészítette egy 17 milliárd forint értékű segélycsomag is Németországtól, amely az egykori NDK szovjet, illetve csehszlovák eredetű haditechnikájából adott át Mi–24P harci helikoptereket, illetve L–39ZO Albatros sugárhajtású kiképző repülőgépeket. A szárazföldi haderő első körben a meglévő BTR–80 típusú páncélozott szállító harcjárművek mellé továbbiakat kapott, illetve a fejlesztett BTR–80A típus beszerzése is megtörtént, a kettő együtt összesen 487 példányban. Az orosz féllel történő szerződés aláírására 1995 júliusában került sor, az első példányokat 1996 szeptemberében kezdték leszállítani. Ezek az eszközök megfeleltek az 1980-as évek alapvető haditechnikai követelményeinek fegyverzet és mozgékonyság tekintetében, és az 1990-es években is korszerűnek számítottak, különféle járulékos eszközökkel történő felszerelésük pedig jelentős minőségi javulást jelentett a magyar szárazföldi erők fegyverzetében. Nem maradhatott el a harckocsizó fegyvernem fejlesztése sem, ennek értelmében a Honvédelmi Minisztérium 1996 márciusában 100 darab, korszerűsített T–72M1 típusú harckocsit vásárolt Belorussziától. Ezek első példányai ugyancsak 1996 szeptemberében érkeztek. A modernizált T–72 harckocsik az alapváltozathoz képest erősebb toronnyal, megerősített homlokpáncélzattal, rétegelt köténylemezekkel és lézeres távolságmérővel rendelkeznek.
A fenti eszközök esetében azonban meg kellett valósítani a NATO-kompatibilitást, különösen az évtized végére révbe érő csatlakozási folyamat tekintetében. Erre nemcsak a csatlakozáshoz, de a NATO-partnerség jegyében megkövetelt külföldi szerepvállalásokban való részvétel miatt is szükség volt, a szövetséges csapatokkal való zökkenőmentes együttműködés jegyében. Magyarország 1999-ben történt NATO-csatlakozásával egyértelművé vált, hogy a haditechnikai eszközök beszerzése a jövőben már nem valósulhat meg a korábbi szovjet/orosz forrásból. Az ez irányba tett lépések szimbólumának is tekinthetjük az 1997 áprilisában a francia Matra Defense vállalattal Budapesten aláírt szerződést korszerű Atlas/Mistral légvédelmi rakétakomplexum beszerzéséről, amelynek első példányai következő év januárjában érkeztek meg Magyarországra. Ugyancsak a NATO-csatlakozás árnyékában kezdődött meg a légierő továbbfejlesztését célzó beszerzési folyamat, amely – a MiG–21-esek kivonása mellett – egy fejlett, nyugati, NATO-kompatibilis típus beszerzését tűzte ki célul, a továbbra is rendszerben tartandó MiG–29-esekkel párhuzamosan üzemeltetve. Ez a folyamat végül 2001-ben fejeződött be svéd JAS–39 Gripen többfeladatú harci repülőgépek lízingeléséről szóló döntéssel.
A haditechnikai eszközök fejlesztése mellett szükséges volt a Magyar Honvédség gépjármű állományának fejlesztése is. Az 1990-es évekre a rendelkezésre álló, javarészt itt is szovjet eredetű technika jelentős része vagy elavulttá vált vagy fenntartása túlzottan is költségesnek bizonyult. Ennek megfelelően az 1990-es évek második felében történt jelentős fejlesztés: ekkor kerültek beszerzésre Opel Astra F, Skoda Felicia, Volkswagen Golf típusú személygépkocsik, mint felső- és középvezetői szintű szolgálati gépjárművek, illetve ügyintéző gépkocsik, továbbá Volkswagen Transporter, valamint Ford Transit típusú, vegyeshasználatú személy- és anyagszállító gépjárművek. Ezeknek az eszközöknek a beszerzése nagyban javította a közúti gépjárműpark hadrafoghatóságát, s üzemeltetésük is gazdaságosabbnak bizonyult a korábban alkalmazott, leamortizálódott, javarészt Lada és UAZ típusoknál.
A Magyar Honvédség terepjáró gépjárműparkjának fejlesztése ugyancsak hosszúra nyúlt folyamatnak bizonyult, amely javarészt a 2000-es évek elején valósult meg. A még a rendszerváltást megelőzően beszerzett szovjet eredetű Ural, KAMAZ, KrAZ, ZiSZ/ZiL, illetve magyar Csepel, román DAC, csehszlovák Tatra típusú, funkcionalitásában széles spektrumon mozgó gépjárműpark amortizációja és nehézkes fenntarthatósága előirányozta a modernizációt, amelyet az 1990-es évek során folyamatos kivonások és selejtezések alapoztak meg. Ez a modernizálás megkívánta egy egységes bázisjármű kialakítását, amely végül a MAN HX gépjárműcsalád egyes típusainak beszerzését (MAN HX32 és alváltozatai, MAN TGA), illetve az 1990-es évek elején tervezett Rába H járműcsalád különböző változatainak (H–14, H–18, H–22, H–25) 2000-es évek elején történő rendszeresítését hozta. E típusok alváltozatai a szükséges eszközök legszélesebb skáláját kínálják: nyitott platós/ponyvázható, konténerszállító, műszaki mentő-vontató, nyerges vontató, üzemanyag-szállító, vízszállító, tűzoltó, fegyverhordozó jármű, magasabb szintű vezetési pont, illetve lokátorállomás. Ugyancsak a 21. század első éveiben történt meg a terepjáró személygépkocsi-park modernizálása a Mercedes-Benz G sorozatának különböző típusaival (270/280/300 CDI), valamint a terepjáró tehergépjármű-park modernizálása a Rába és MAN típusok mellett a Mercedes-Benz Unimog család egyes típusaival (400/500/4000/5000).
Felhasznált irodalom:
A honvédelem négy éve, 1990–1994. Szerk.: Bombay László. Zrínyi Kiadó, Budapest, [1994.]
A honvédelem négy éve, 1994–1998. [Szerk.: Angyal István et al.] Zrínyi Kiadó, Budapest, 1998.
A honvédelem négy éve, 1998–2002. Szerk. biz. elnöke: Dr. Holló József. Zrínyi Kiadó, Budapest, [2002.]
Király Péter – Szabados Péter: Személygépjármű flottacsere a Magyar Honvédségben. In: Katonai Logisztika, 2018/1–2. 167–193. o.
Vágner Szabolcs: Terepjáró képesség fejlesztése a Magyar Honvédségben. In: Katonai Logisztika, 2018/1–2. 194–227. o.