menu in

A szovjet csapatok a második világháború után a szövetséges hatalmak megállapodása értelmében továbbra is Magyarországon állomásozhattak. Ezt a helyzetet az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés állandósította, amelynek egyik cikkelye biztosította, hogy a szovjet csapatok meghatározott erejű és összetételű csoportosítása addig hazánkban lehet, amíg Ausztria szovjet megszállás alatt áll. 1947-től 1955-ig négy hadosztálynyi erő tartózkodott Magyarországon, főként az utánpótlási vonalak biztosításának feladatával. 1949-ben − a jugoszláv−magyar viszony megromlása után − Rákosi Mátyás kérésére – Magyarországra érkezett a 2. gárda-gépesített hadosztály.

Ausztria semlegessé válása után a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának jogi alapja az 1955. május 14-én megkötött Varsói Szerződés lett, amelyhez hazánk is csatlakozott. 1955 szeptemberében felállították a Különleges Hadtestet. Parancsnoka P. Ny. Lascsenko altábornagy volt. Állományát a két gárda-gépesített hadosztály, a 195. gárda-vadászrepülő- és a 177. gárda-bombázórepülő hadosztály és a 20. pontonos hidászezred adta, valamint további légvédelmi és egyéb szakcsapatok. A hadtest a vezérkar útján a Szovjetunió honvédelmi miniszterének alárendeltségébe tartozott. Feladata a Magyar Néphadsereggel együtt az osztrák határ védelme és a közlekedési útvonalak biztosítása volt.

1956 júliusában a hadtest „Hullám” fedőnéven karhatalmi tervet dolgozott ki, amelynek célja „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” volt. Az alakulat erre való felkészítése azonban 1956. október 23-ig nem történt meg.

 

 

Forradalomból szabadságharc, 1956. október 23–24.

 

Gerő Ernő október 23-án a budapesti események miatt este a szovjet csapatok beavatkozását kérte Moszkvától, ahol 21 óra körül parancsot is adtak a székesfehérvári szovjet Különleges Hadtest csapatainak Budapest megszállására.

A bevonni tervezett szovjet csapatok egy részét már moszkvai döntés megszületése előtt harckészültségbe helyezték. A kijelölt öt hadosztályból kettő a Különleges Hadtest alárendeltségében eleve Magyarországon volt. A szovjet Kárpáti Katonai Körzetből a 128. gárda-lövészhadosztályt és a 39. gárda-gépesített hadosztályt, Romániából pedig a 33. gárda-gépesített hadosztályt csoportosították át. Ezek az erők összesen 31 550 katonával, 1130 harckocsival és önjáró löveggel, 615 löveggel és aknavetővel, 185 légvédelmi löveggel, 380 páncélozott szállító járművel és 3930 gépjárművel rendelkeztek. A Magyarországon állomásozó két repülőhadosztály mellett újabb két magasabbegységet helyeztek riadókészültségbe a Kárpáti Katonai Körzetben, összesen 159 vadász- és 122 bombázó-repülőgéppel.

Az éppen átszervezés alatt álló Magyar Néphadsereg állományában három lövész- és két gépesített hadosztály volt hadra fogható állapotban, valamint egy további lövészhadosztály szükség esetére. Ezek összesen mintegy 120 000 katonával, 700 harckocsival és önjáró löveggel, 5 000 löveggel és aknavetővel rendelkeztek.

A szovjet 2. gárda-gépesített hadosztály, valamint a 17. gárda-gépesített hadosztály 83. harckocsiezrede és 331. tüzérezrede október 23-án 22 óra 30 perc és 23 óra között megkezdte 75–120 km-es menetét Budapest felé.

 

Az első szovjet katonai avatkozás, 1956. október 24–31.

 

1956. október 24-én hajnali 3 és 4 óra között a fővárosba megérkeztek az első szovjet páncélosok. Elsőként a 2. gárda-gépesített hadosztály 37. gárda-harckocsiezrede vonult be a fővárosba és védelmi állást foglalt a Honvédelmi Minisztérium körül. A reggeli órákban beérkező 4. gárda-gépesített ezrednek az Astoria Szállót, a Rádió épületét és a Nemzeti Múzeum környékét, a 6. gárda-gépesített ezrednek pedig az Országház, a pártközpont, a Nemzeti Bank, a főposta, a Nyugati pályaudvar körzetét, valamint a szovjet nagykövetséget és a szovjet katonai kórházat kellett védenie. Az 5. gárda-gépesített ezred Csepel üzemeit biztosította. A 87. gárda-nehézharckocsi–önjárólöveg-ezred a Keleti pályaudvar, illetve a Corvin-köz környékének birtokbavételéért folytatott harcokat.

A felkelők reggelre elfoglalták a rádió épületét. Az adást már ezt megelőzően a Parlamentből közvetítették. Reggel 8 óra 45 perckor a rádióban kihirdették a statáriumot. Budapesten leállt a termelés és szünetelt a tanítás. A déli órákban a felkelők elfoglalták az Athenaeum Nyomdát.

Délelőtt 10 órakor Budapestre érkezett a 17. gárda-gépesített hadosztály 56. gárda-gépesített ezrede és egy felderítő százada is. Az ezred a Kelenföldi pályaudvar, a Budaörsi repülőtér és a törökbálinti tüzérraktárak biztosításán túl a budai hídfőket is ellenőrizte. A felderítő század A. I. Mikojant és M. A. Szuszlovot, a szovjet állampárt központi bizottsága elnökségének tagjait kísérte a veszprémi repülőtérről Budapestre.

A Roosevelt téren felvonuló tüntetőkre az ÁVH állománya tüzet nyitott. A sortűznek több halálos áldozata volt.

A Rádió környékén folytatódtak a harcok. Délután kigyulladt és leégett a Nemzeti Múzeum természettudományi gyűjteményének egy része.

Felkelő csoportok alakultak a Baross téren, a VIII. és IX. kerület déli részén, a Corvin mozinál, valamint a Tompa és a Berzenczey utcában is. A Margit-híd budai hídfője közelében lévő Bem laktanyából a felkelők nagy mennyiségű fegyvert zsákmányolnak.

Egy magyar tiszt egy felderítésre indult An−2 repülőgépről ezt látta:

 

Az 5-ös út felett repülve értük el a fővárost. A Boráros téren láttunk először tüzelő harckocsikat. A hídfeljáró irányába lőttek. A körút felett repülve, az Üllői út−Ferenc körút kereszteződésénél több kiégett járművet is láttunk. A körúton több száz méteren keresztül egymást követő harckocsikat láttunk, lövések, robbanások villanását, füstjét észleltük. A harckocsik menet közben lőttek.

 

A nap végére Budapesten mintegy 6000 szovjet katona tevékenykedett, 290 harckocsival és önjáró löveggel, mintegy 120 páncélozott szállító járművel és 156 löveggel. A szovjetek a fővárosban addig összesen 20 halottat és 48 sebesültet, négy kilőtt harckocsit és négy páncélozott szállító járművet, valamint néhány felgyújtott gépkocsit veszítettek.

Székesfehérváron a városháza előtt tüntetőkre a szovjet csapatok tüzet nyitnak. Hat fő vesztette életét.

Aznap további szovjet csapatokat irányítottak Magyarországra. Moszkvában a TASZSZ közleményt adott ki az „ellenforradalmi lázadás” leveréséről.

1956. október 25-én a reggeli órákban szovjet és magyar alakulatok visszafoglalták a Rádió épületét.

Reggel beérkezett a fővárosba Romániából a szovjet 33. gárda-gépesített hadosztály, állományában 182 T−34/85 harckocsival, hat PT−76 úszó könnyű harckocsival, 18 ISz−3 nehézharckocsival, 21 ISzU−152 és 26 SzU−100 önjáró löveggel, 76 páncélozott szállító járművel, valamint 83 löveggel és aknavetővel, 12 BM−13 sorozatvetővel, 12 légvédelmi ágyúval és 32 légvédelmi gépágyúval.

A budai oldalon este az ugyancsak beérkezett 128. gárda-lövészhadosztály (saját harckocsikkal és önjáró lövegekkel) felváltotta a 17. gárda-gépesített hadosztály nyugati határhoz vezényelt alakulatait. Ezzel mintegy 20 000 főre nőtt a Budapesten harcoló szovjet csapatok létszáma, de a gépesített és lövészezredekben egyenként csupán 600-800 főnyi gyalogság volt.

Aznap már négy magyar (6., 8., 12. és 15.) gépesített és egy (33.) harckocsiezred (összesen mintegy 7400 katona és 64 magyar T−34/85 harckocsi) volt a fővárosban. Közülük 4638 fő összesen 65 helyszínen főleg fontos objektumokat őrzött, kisebb részük járőrözött vagy a szovjet csapatokkal együtt a felkelők ellen harcolt. Részlet az esztergomi 33. harckocsiezred jelentéséből:

 

„[Október] 25-én reggel 05.00-kor a honvédelmi miniszter parancsára 5 db harckocsival T. J. százados, a 2. zászlóalj parancsnoka, Maléter Pál ezredessel az Üllői út, Nagy-körút sarkán lévő fegyveres csoportok szétverésére vonult el. A Kálvin tér környékén az út azonban elszórt aknákkal volt járhatatlanná téve. Menet közben 3 harckocsi lemaradt és a másik útvonalon a kijelölt célt 2 harckocsi közelítette meg. A Kossuth Tüzértiszti Iskoláról 150 növendék jött és a harckocsik fedezete mellett, mint gyalogság ténykedett volna. Azonban a fegyveres felkelő csoportok lefegyverezték őket. Maléter ezredes parancsára 2 db harckocsival be akartak törni a Kilián laktanyába.

Azonban ez nem sikerült. Maléter ezredes parancsára a harckocsik tüzet nyitottak a Corvin-mozi irányába, ahonnan már előzőleg géppuska- és páncéltörő tűz fogadta a harckocsikat. Kb. 2-3 órás tűzharc után a felkelők 1 harckocsit felgyújtottak, amit a kezelők eloltottak. Ezután 1 harckocsi visszavonult eredeti helyére.

Az ottmaradt 1 harckocsi T. J. százados parancsnoksága alatt a tüzet tovább folytatta, miközben a harckocsiját találat érte. A tüzet csak a kormány által kiadott ’tüzet szüntess’ jelre szüntették meg. Az egész kocsi kezelőszemélyzete ezután a Kilián laktanyába ment és [október] 29-ig ott tartózkodott.”

 

A szovjet csapatokkal továbbra is súlyos harcok folytak a Nagykörút és az Üllői út kereszteződésének körzetében. Az Amerikai úton is felkelő csoport alakult. Lakihegyen a felkelők zsákmányolt aknavetővel lőtték a rádióadót. A nap folyamán elfoglalták a IX. kerületi rendőrkapitányságot is.

Huszonötödikén délelőtt 10 és 11 óra között mintegy 8000-10 000 ember vonult a Kossuth Lajos térre. A Parlamentet őrző szovjet katonák, akik egy része három, barátságosan viselkedő harckocsin érkezett, hamarosan már barátkoztak a tüntetőkkel. A déli órákban, 11 óra 15 perc körül I. A. Szerov, a KGB elnökének utasítására újabb szovjet harckocsik érkeztek a térre és tüzet nyitottak a páncélosokra is felmászó békés tömegre. Ezzel egy időben magyar határőrök is géppuskatüzet lőttek a szerintük az „ellenforradalmárokat támogató” szovjet páncélosokra. A sortűznek 61 magyar és három szovjet halálos áldozata, valamint 284 sebesültje lett.

Tüntetést rendeztek több vidéki városban is, többek között Ózdon, Pécsett, Szegeden, Dunapentelén, Esztergomban, Vácott és Nagykanizsán. Győrött a karhatalmi alakulatok tüzet nyitottak a tüntetőkre. Nyíregyházán és Várpalotán a felkelők megtámadták a városon áthaladó szovjet katonai tehergépkocsikat.

1956. október 26-án a déli órákban már a Soroksári úton, a Jutadomb környékén is harcok folytak. Délután felkelők elfoglalták a csepeli rendőrkapitányságot.

Délután 17 óra 32 perckor a rádióban közzétették az Elnöki Tanács amnesztiarendeletét, amely mindenkire vonatkozik, aki legkésőbb aznap 22 óráig leteszi a fegyvert.

Varsóból vér- és gyógyszerszállítmány érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre. Ez volt az első Magyarországnak nyújtott külföldi segítség.

A Thököly út–Dózsa György út környékén és a Széna téren felkelőcsoportok alakultak. Felkelők szállták meg a Móricz Zsigmond körteret és a Danuvia Fegyvergyárat is.

Kecskeméten a délelőtt folyamán tüntetések kezdődtek. A katonák sortüzének három halálos áldozata volt. Estére a felkelők és a katonák között összecsapás robbant ki. A cigánytelepet a Magyar Néphadsereg két MiG−15 vadászrepülőgépe lőtte.

Dunapentelén harcok folytak a Magyar Néphadsereg és a felkelők között. Mosonmagyaróváron a határőrök a tüntetők közé lőttek, amelynek szomorú eredménye 52 halott és 86 sebesült lett. Esztergomban a Sötétkapunál a magyar katonák nyitottak tüzet a tüntetőkre. Itt 15 fő meghalt, legalább ötvenen megsebesültek. Zalaegerszegen rendőrök és pártfunkcionáriusok lőttek a tömegbe. Nagykanizsán a városi pártbizottság előtti sortűznek halott és sebesült áldozatai lettek.

Tatán hajnalban a felkelők megtámadták a laktanyát. Tatabányán este a tüntetők elfoglalták és a megyei rendőrkapitányságot és a Hunyadi Lövésztiszti Továbbképző Iskolát, az őrségét pedig lefegyverezték.

Záhonynál a szovjet csapatok pontonhíd építését kezdték meg a Tiszán.

1956. október 27-én a VIII. kerületben a felkelők megtámadták a felvonuló szovjet alakulatokat.

Pesterzsébeten felkelők tartották megszállva a rendőrség, a tanács, a pártbizottság és a vásárcsarnok épületét.

Kecskeméten a Magyar Néphadsereg erői nagyszabású tisztogató akciót hajtottak végre. Dunapentelén a felkelők megtámadták a helyi katonai parancsnokság épületét.

Kalocsán, Kiskunhalason, Kecelen, Berzencén, Várpalotán, Bajon és Örkényben tüzet nyitottak a tüntetőkre. Tiszakécskén a magyar 62. vadászrepülő-ezred egyik repülőgépéről lőtték a felvonulókat: 17 halott és 110 sebesült marad a helyszínen.

Lökösházán és Battonyán a lakosság segítségével felszedték a vasúti síneket, hogy megakadályozzák újabb szovjet csapatok beszállítását az országba Románia felől.

A vidéki városok közül Baján, Miskolcon, Ózdon, Győrben és Mosonmagyaróvárott megkezdték a nemzetőrség szervezését. Egerben a felkelők elfoglalták az ÁVH épületét.

1956. október 28-án hajnalban jelentős szovjet−magyar erőt (11 T−54 és hét T−34/85 harckocsit, két PT−76 úszó felderítő harckocsit, valamint 360 magyar katonát páncélozott szállító járműveken) vontak össze a Corvin közi felkelők ellen. A támadást a Nagyvárad tér, illetve a Kálvin tér felől, két irányból tervezték, ám az Üllői úton felderítésre vezényelt három T−34/85-öst, majd az utánuk küldött három T−54 harckocsi egyikét megsemmisítették a felkelők, ezért a főerőket már be sem vetették.

Aznap felfüggesztették a kijárási tilalmat, rádióközleményben szólították fel a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a szerveződő nemzetőrséghez.

A VII. kerületben, valamint a Kisfaludy utcában újabb felkelőcsoport jön létre.

Kecskeméten repülőgépről ismét lőtték a cigánytelepet, majd a Magyar Néphadsereg erői átfésülték a városrészt. A harcokban több felkelő és katona halt meg.

Debrecenben, Ráckevén és Nyíregyházán aznap megalakult a nemzetőrség.

Hegyeshalomnál lezárták a határátkelőhelyet. Vácott és Kalocsán a laktanyát, Fóton a lőszerraktárat, Békésen a járási rendőrkapitányságot támadták meg a felkelők.

Moszkvában Hruscsov tartott beszámolót a magyarországi helyzetről és határozatot hoztak a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok megerősítéséről.

1956. október 29-én a Honvédelmi Minisztériumban tárgyalások folytak a felkelő csoportok képviselőivel.

Este 20 óra körül a szovjet csapatok parancsot kapta a tüzelés beszüntetésére. Ezzel egy időben fegyverszüneti tárgyalások kezdődtek a Corvin közben, majd a budapesti rendőr-főkapitányság épületében a rendőrség, a Magyar Néphadsereg és a felkelők képviselői között. A rádióban bejelentették, hogy másnap délután megkezdik a szovjet csapatok kivonását a magyar fővárosból. A középületek védelmét a szovjet őrség fokozatosan magyar csapatoknak adta át.

Ettől függetlenül a VIII. és IX. kerületben újabb összecsapásokra került sor a szovjet csapatok és a felkelők között. A VII. kerületi pártházat felkelők foglalták el. A Corvin közi felkelők vezetői megkezdték a környék csoportjainak egyesítését, s így mintegy 1000-1200 főre nőtt a körzetben tevékenykedő felkelők létszáma. A Tűzoltó utcai felkelők azonban önálló csoporttá szerveződtek.

Kecskeméten ritkultak, de még aznap is folytatódtak az összecsapások. Szabadszálláson katonák a tüntető tömegbe lőttek.

Békéscsabán, Szegeden, Sárváron és Pécsett megkezdték a nemzetőrség szervezését.

Záhonyban felrobbantották a széles nyomtávú pályaudvar bejáratát, hogy megakadályozzák a szovjet szerelvények beérkezését. A mozdonyokat használhatatlanná tették.

1956. október 30-án reggel a Honvédelmi Minisztérium közölte a rádióban, hogy folytatódik a szovjet erők kivonása Budapestről, pedig annak első üteme valójában csak aznap délután 15 órakor kezdődött meg. A tervek szerint a szovjeteknek éjfélig az V. kerület kivételével a főváros egész területéről ki kellett vonulniuk.

Az MDP Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épületénél tűzharc tört ki a felkelők és a pártház őrsége között. A védők megerősítésére − a helyismerettel nem rendelkező esztergomi 33. harckocsiezred állományából − üzemképtelen rádiókkal kiküldött hat harckocsi, utánozva a felkelők már a téren tartózkodó zsákmányolt páncélosát, tévedésből a pártházat kezdte lőni. Egy magyar repülőgép fedélzetéről ezt látták:

 

A színház környéke tele volt fedezékből lövöldöző fegyveresekkel. Az épület ablakaiból is lövések villantak. A színház jobb oldalán, a platánfák alól harckocsi tüzelt a szemközti többemeletes épületre. Leírtam egy kört és harckocsikat láttam felvonulni a Fiumei út felől. Jöttükre a lövöldözők a színházban kerestek menedéket és a magányos harckocsi is beszüntette a tüzet. A harckocsik elvonultak az ostromlott épület előtt, majd kipufogóikból füstfelhőt okádva balra fordultak. A három első tank kifutott a tér közepére és szembe állt fel az ostromlott házzal. A másik három füstbe merülve ismét balra fordult és beállt az ott lévő tank mellé. Nagyobb kört írtam le és forduláskor már láttam, hogy a négy harckocsi tüzel az épületre, amit elborított a robbanások füstje. A fegyveresek előre törtek és a környező utcákból is előrelódult a tömeg. A tér közepén álló harckocsik nem lőttek, az egyik kivált közülük és nagy sebességgel elment valahová.

 

Ezután a felkelők megostromolták az épületet, amelynek elfoglalása után a tömeg több védőt kegyetlen módon meglincselt. A harcban számos felkelő is életét vesztette. A védők közül 23 áldozata volt az ostromnak és a népítéletnek.

A Széna téri felkelők három magyar harckocsi támogatásával megszállták a Maros utcai ÁVH laktanyát. A VIII. kerületben felállították a nemzetőrséget.

Debrecenben és Jászberényben is megkezdődött a nemzetőrség szervezése, Salgótarjánban azonban kommunista „tiszti század” alakult.

Az Újpesti Nemzeti Bizottság fegyvereseket küldött Mindszenty bíborosért, akit a rétsági laktanyába vittek.

1956. október 31-én a Honvédelmi Minisztériumban megalakult a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány. Király Bélát a Nemzetőrség főparancsnokává és Budapest katonai parancsnokává, Maléter Pál ezredest a honvédelmi miniszter első helyettesévé, Kovács István vezérőrnagyot a vezérkar főnökévé nevezték ki.

A Kilián laktanyában megalakult a Forradalmi Karhatalmi Bizottság. A Ferenc téren nagy létszámú nemzetőrséget szerveztek.

Október 31-ére virradóan megérkezett Rétságra az Újpesti Nemzeti Bizottság különítménye. Reggel 6 órakor Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy vezetésével elindult a Mindszenty bíborost szállító gépjárműoszlop, amely 9 órakor érkezett meg a budai Várba. A bíboros védelmére egy magyar SzU−76M önjáró löveget is kirendeltek az Úri utcába.

Aznap dél körül befejeződött a szovjet csapatok kivonulása Budapestről, de egyes adatok szerint némely alakulatok visszamaradtak (például a Népligetben).

Éjszaka újabb szovjet csapatok vonultak be Magyarországra. Moszkvában, az SZKP KB Elnöksége ülésén Hruscsov a forradalom katonai letörését javasolta. A szovjet vezetés a katonai beavatkozás mellett döntött.

 

 

A „Forgószél” előtti csend, 1956. november 1–3.

 

1956. november 1-jén reggel 7 óra 30 perckor a szovjet csapatok körülvették a Ferihegyi repülőteret. A nap folyamán a szovjet haderő valamennyi magyar repülőteret körülzárta és elfoglalta.

A kormány tiltakozott Andropov budapesti szovjet nagykövetnél az újabb szovjet csapatok bevonulása és Budapest körülzárása ellen. A Budapesti Karhatalmi Parancsnokság a város külső védelmi rendszerének megtervezésével Márton András ezredest bízta meg, de ő beosztását november 4-ig nem vette át. A főváros körül mintegy 50 légvédelmi üteg települt, összesen körülbelül 400 légvédelmi ágyúval és gépágyúval. Király Béla közölte Nagy Imre miniszterelnökkel, hogy a budaörsi repülőtér a kormány kezében van, s szükség esetére két repülőgépet állított készenlétbe.

A súlyos helyzetre való tekintettel a kormány felmondta a Varsói Szerződést, kinyilvánította Magyarország semlegességét, s az ENSZ-hez fordul támogatásért. Az ország semlegességének védelmére a négy nagyhatalom segítségét kérte.

Este 19 óra 50 perckor Nagy Imre bejelentette a semlegességet a rádióban. A kormány megtiltotta a magyar alakulatoknak a szovjet csapatokkal szembeni ellenállást.

Éjszaka a Budapest körül elhelyezkedő szovjet csapatok megkezdték a városban elhelyezkedő magyar védelem felderítését.

A Baross téri felkelők nemzetőrséget alakítottak, a corvinisták Pongrátz Gergelyt választották meg főparancsnokuknak.

Győrött megyei nemzetőrség alakult. Megkezdődött Szolnok város védelmének kiépítése. Tüntetés zajlott Kaposvárott. A Néphadsereg ottani erői átálltak, hat tisztet letartóztattak.

Teljes harckészültségbe helyezték a Jugoszláv Néphadsereget, amely megkezdte a felvonulást a magyar határra.

1956. november 2-án megszervezték Pécs védelmét.

A szovjet haderő lezárta a Győrből a nyugati határ felé vezető utat és elfoglalta a kiskunlacházai vadászrepülő-ezred laktanyáját.

A szovjet csapatok magyarországi főhadiszállását Szolnokon állították fel. Moszkvából megérkezett I. Sz. Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka, és aznap kiadta a parancsot a november 4-i támadásra.

1956. november 3-án Mindszenty József bíboros sajtótájékoztatóján a nyugati nemzetek, különösen a nagyhatalmak politikai és gazdasági segítségét kérte.

A Forradalmi Karhatalmi Bizottság értekezletet tartott a budapesti rendőr-főkapitányság épületében, számos felkelőparancsnok részvételével. Délben a Parlamentben megkezdődtek a magyar−szovjet tárgyalások a csapatkivonások részleteiről. A szovjetek ígéretet tettek a megszállás leállítására.

Budapest körül újabb magyar alakulatok foglalták el védelmi állásaikat a Jutadombnál, a Nagykőrösi útnál, a Határ útnál, Soroksár határában, a Jászberényi útnál, a Kőbányai útnál, a Zalka Máté téren, az Éles saroknál, valamint a Csajkovszkij parkban és felkészültek a védelemre.

Este 22 óra körül Tökölön a szovjet KGB letartóztatta a csapatkivonásról tárgyaló Maléter Pál vezette magyar kormányküldöttséget.

Pécsett nemzetőr és katonai alakulatok a város védelmére rendezkedtek be. A dunapentelei nemzetőrségnek Kalocsáról fegyvert és lőszert szállítottak. Zalaegerszegen és Nagykanizsán is a fegyveres védelem mellett döntöttek.

A szovjetek körülzárták Győrt és Debrecent, elfoglalták a záhonyi vasútállomást és lezárták az osztrák−magyar határt.

A második szovjet katonai beavatkozás terve a „Forgószél” fedőnevet kapta. Ennek keretében Budapesten a Különleges Hadtest (parancsnoka P. Ny. Lascsenko altábornagy, harcálláspontja Tökölön) alárendeltségében a 2. és 33. gárda-gépesített hadosztálynak és a 128. gárda-lövészhadosztálynak kellett felszámolnia a fegyveres ellenállást. A pesti oldalt a Rákóczi út−Thököly út vonalától északra a 2. gárda-gépesített hadosztálynak, attól délre, beleértve a Csepel-sziget északi csücskét is, a 33. gárda-gépesített hadosztálynak kellett birtokba vennie és megtisztítania. A budai ellenállást a 128. gárda-lövészhadosztálynak kellett megsemmisítenie.

A Tökölre korábban beérkezett 108. gárda-ejtőernyős deszantezrednek le kellett fegyvereznie a Tököli repülőtér körzetében tüzelőállásban lévő hat magyar légvédelmi üteget, illetve 100–100 főnyi deszantost át kellett adnia a két gárda-gépesített hadosztálynak, amelyek, rohamcsoportokat alakítva belőlük, a páncélosok támogatására vetették be őket.

A 2. gárda-gépesített hadosztályból két harckocsi- és egy önjárótüzér-zászlóaljat a 33. gárda-gépesített hadosztálynak rendeltek alá.

Az ország vidéki területeit a szovjetek két részre osztották. A Dunántúlon a szovjet 38. összfegyvernemi hadsereg törzse (parancsnoka K. U. D. Mamszurov altábornagy, harcálláspontja Székesfehérvár) készült fel a támadásra a 17. és 39. gárda-gépesített hadosztály, a 27. gépesített hadosztály, a 31. gárda-légideszant hadosztály és a 61. légvédelmi tüzérhadosztály erőivel.

A Dunától keletre a 8. gépesített hadsereg törzse (A. H. Babadzsanjan altábornagy, harcálláspontja Debrecen) vonta össze a 11., 32. és 35. gárda-gépesített hadosztályt, a 31. harckocsihadosztályt, a 70. gárda-lövészhadosztályt, valamint a 60. légvédelmi tüzérhadosztályt.

Az egyesített fegyveres erők főparancsnoksága (I. Sz. Konyev marsall) Szolnokon rendezkedett be, közvetlen alárendeltségében a 7. és 31. gárda-légideszant hadosztály részeivel.

A szovjet csapatok összesen mintegy 60 000 katonával és 6000 páncélozott harcjárművel készültek fel a magyar forradalom és szabadságharc leverésére.

 

 

A második szovjet katonai beavatkozás, 1956. november 4–11.

 

November 4-én hajnali 4 óra 15 perckor megindult a szovjet csapatok támadása Budapest és az ország számos nagyvárosa ellen.

Nagy Imre miniszterelnöknek nem lehetett pontos képe a helyzetről, azt sem tudta, mi történt a Tökölön tárgyaló magyar küldöttséggel. Csak arról tájékoztathatta az országot, hogy a szovjet csapatokat nem a kormány hívta be, de nem adott, nem adhatott parancsot az ellenállásra, noha nem is tiltotta meg a védekezést. A Tökölön letartóztatott Kovács István vezérőrnagytól kapott írásbeli utasítás alapján azonban a Honvédelmi Minisztériumban tartózkodó tábornokok megtiltották a magyar csapatoknak az ellenállást.

A szovjet csapatok alapvetően két fő feladat végrehajtását kezdték meg. Egyrészt meg kellett szállniuk a katonai objektumokat és le kellett fegyverezniük a Magyar Néphadsereget és a nemzetőr alakulatokat. Még az éjszaka körülzárták a magyar laktanyákat, majd hajnalban fegyverletételre szólították föl az egységeket. Az ellenállás legkisebb jelére tűzcsapással válaszoltak (például Záhonyban, Komáromban, Békéscsabán, Szombathelyen, Székesfehérvárt stb.). A gyors és meglepetésszerű támadással szemben a Magyar Néphadsereg nem védekezhetett, alig egy-két helyen történt kísérlet az ellenállásra. Ebben bizonyára a Honvédelmi Minisztériumból érkezett parancs is közrejátszhatott.

Budapesten a szovjet csapatok gyorsan birtokba vették a Duna-hidakat, az Országházat, a Honvédelmi-, a Bel- és a Külügyminisztériumot, a pályaudvarokat és a fontosabb középületeket.

A Petőfi laktanyát védő magyar alakulatok (közöttük a 33. harckocsiezred) egy része ugyan fölvette a harcot, de hamar belátták a küzdelem kilátástalanságát és letették a fegyvert. A szovjet T−54 harckocsik itt két magyar T−34/85 harckocsit kilőttek.

Délelőtt 10 óra körül a magyar 51. légvédelmi tüzérosztály állományából a soroksári főutat ellenőrző szakasz (Rémiás Pál hadnagy parancsnoksága alatt) és nemzetőrök, valamint a hozzájuk csatlakozó civil fegyveresek légvédelmi lövegek támogatásával tűzharcba bocsátkoztak egy szovjet egységgel a Jutadombnál. Két harckocsit, két sorozatvetőt és egy személygépkocsit kilőttek, de a rövid tűzpárbaj után a katonák elhagyták állásaikat.

Mindössze két helyszínen, Csepelen és Dunapentelén jött létre tartós és szervezett együttműködés a Magyar Néphadsereg és a fegyveres felkelők között. E településeket azonban a november 4-i szovjet támadás még nem érintette.

A laktanyák elfoglalása közben a szovjet csapatok számos helyszínen az ellenállás legkisebb vélt vagy valós jelére tüzet nyitottak a magyar csapatokra (például Budapesten, Szolnokon, Dunaföldváron). Ennek számos haláleset és sebesülés lett a következménye. A magyar sorállományt ezután lefegyverezték és a legtöbb esetben hazaküldték. A tisztek is csak oldalfegyverüket tarthatták meg, de csak akkor, ha előzőleg fegyveres ellenállásra nem került sor.

Budapesten a felkelők nagyobb arányban vették fel a harcot. A város számos pontján alakultak ki heves összecsapások. A fegyveresek természetesen nem hihették, hogy legyőzik a nagy erőkkel támadó szovjet csapatokat, de bíztak abban, hogy sikerül kitartaniuk addig, amíg a nemzetközi közvélemény és a nagyhatalmak politikai nyomása megfékezi a támadókat. Alaptalanul bíztak az Egyesült Nemzetek Szervezete diplomáciai (a Szabad Európa Rádió híradásai alapján akár katonai) segítségében.

A minden támadásra harckocsitűzzel válaszoló szovjet csapatok megtörték a lakosság ellenállóerejét, s így egyre gyengült a támogató kapcsolat a fegyveresek és a lakosok között. A legerősebb támadások az október 28. előtti harcokban ismertté vált területeket érték, a Corvin közt és környékét, a VIII–IX. kerületet, a Boráros teret és tágabban a Keleti pályaudvar környékét; Budán a Széna teret és környékét, valamint a Móricz Zsigmond körteret.

November 5-én a fővárosban harcoló szovjet erőket újabb alakulatokkal erősítették meg: beérkezett a 31. harckocsihadosztály 100. harckocsiezrede T−54 harckocsikkal, a 66. gárda-lövészhadosztály 128. harckocsi-önjárólöveg ezrede, 145. gárda-lövészezrede, 135. gárda-tüzérezrede, a 27. gépesített hadosztály 97. gépesített ezrede, valamint a 7. és 31. gárda-légideszant hadosztály 80. és 381. gárda-ejtőernyős deszantezrede, illetve két nehézaknavető-osztály.

A Corvin-köz védői ellen november 5-én délután 15 órakor − 170 löveg és aknavető kétórás tüzérségi előkészítése után − a szovjet 71. harckocsiezred és a 104. gárda-gépesített ezred erői rohamosztagokat alakítva indítottak összpontosított támadást. Noha a mozi épülete is kigyulladt, a Pongrátz Gergely vezette fegyveresek ellenállását a szovjet rohamok csak november 6-án reggelre tudták megtörni. A szovjetek itt öt harckocsit és nyolc löveget zsákmányoltak (zömük eredetileg is szovjet eszköz volt).

Súlyos harcok folytak Budán is, főleg a Moszkva tér, a Vár és Móricz Zsigmond körtér környékén. A szovjet 128. gárda-lövészhadosztályt megerősítették a 381. gárda-ejtőernyős-deszantezred részeivel.

A fegyverszünet után szerveződött felkelő csoportokat a beavatkozást megelőzően kevésbé mérte fel a szovjet felderítés, így ezek viszonylag tovább tudták tartani magukat.

A Steiner Lajos parancsnoksága alatt egyesült VII. kerületi felkelők egészen november 9-ig eredményesen védekeztek Dob utcai támpontjukon. Ekkor Nagykovácsi felé vonultak vissza, hogy egyesüljenek a hírek szerint ott még kitartó fegyveresekkel.

A felkelőcsoportok szervezésére és kiképzésére október 28-ától kiküldött katonatisztek a támadás megindulása után viszonylag hamar elhagyták az egységeket, mivel értelmetlennek tartották a véráldozatot, a fegyveresek pedig nem rájuk, hanem korábban megválasztott parancsnokaikra hallgattak, s így fölöslegesnek érezték magukat.

A Magyar Néphadsereg állományából is számos helyen csatlakoztak sorkatonák, tisztek a fegyveres harcot vállalókhoz. Kőbányán az Éles sarok környékén, ahol az ellenállók a 135. önálló honi vegyes légvédelmi tüzérezred hat lövegével november 8-ig kitartottak, Silye Sámuel tizedes irányította és szervezte a küzdelmet. November 4-én az Éles saroknál álló két 85 mm-es légvédelmi ágyú négy szovjet páncélost lőtt ki.

Egységüktől elszakadt katonatisztek vették át az irányítást az óbudai Schmidt-kastélynál, ahol a felkelők november 7-ig több sikeres támadást hajtottak végre a szovjet csapatok ellen.

Budapesten a legtovább Csepel és Újpest tartotta magát. Ezeket a városrészeket a főváros centruma ellen irányuló első szovjet támadás elkerülte, ezért a felkelők jobban föl tudtak készülni az ellenállásra.

Csepelen a nemzetőrség és a Magyar Néphadsereg 77. honi légvédelmi tüzérezrede 6. ütegének 20 katonája az Imre tér környékén együttes erővel fordult szembe a szovjetekkel, akik ugyan a nehézfegyverzet nagy részét meglepetésszerűen elfoglalták, de a tüzértisztek irányításával megfelelő helyre telepített néhány légvédelmi löveg napokon át komoly veszteségeket okozott a támadóknak: kilőttek három harckocsit és egy páncélozott szállító járművet, illetve november 6-án lelőttek egy Il−28 bombázót is. A csepeliek sorozatvetőjükkel még a tököli felszállópályát is tűz alá vették. A szovjetek bejutását Budapestre az utak felrobbantásával és a Vasműből az utakra kitolt szerelvényekkel is akadályozták. Tervezték a hidak felrobbantását, erről azonban végül letettek. Az egyre nyomasztóbb szovjet túlerő csak november 11-én törte meg a csepeliek ellenállását.

Budapesten kívül is számos helyen ütköztek ellenállásba a szovjetek, noha a Forradalmi Katonatanácsok a harc nélküli megadás mellett döntöttek, és ezt tanácsolták a nemzetőr egységeknek és katonai alakulatoknak is.

Az azonnali fegyverletétel és a harc fölvétele közötti köztes megoldásnak tűnt a fegyveresek kivonása a településről, ami lehetővé tette a küzdelem későbbi felvételét. Több városból (például Keszthely, Szekszárd, Pécs, Tatabánya, Miskolc, Sátoraljaújhely területéről) vonultak ki felfegyverzett fiatalok (sok esetben katonatisztek irányításával) a környező hegyekbe, erdőkbe. A sátoraljaújhelyi nemzetőrök mintegy kétszáz fős egysége másnap rajtaütött a helyi pártvezetők által szervezett értekezleten. Foglyaikat november 7-én engedték szabadon, majd 10-én letették a fegyvert és visszatértek a városba.

A dunapentelei helyőrség tisztjei és a városi nemzeti bizottság a hathatósabb ellenállás érdekében felfegyverezte a harcra jelentkező civileket is. A munkásvárost november 7-én 14 óra 30 perckor támadták meg a szovjetek. A harckocsikkal bekerített települést MiG−17 repülőgépekkel és nehéztüzérséggel lőtték. A vadászrepülőgépek tűz alá vették a felállított légvédelmi ütegeket, amelyek viszonozták a tüzet. Az óriási túlerő két óra alatt legyűrte az ellenállást, a védelem délután összeomlott. A harcokban nyolc fő meghalt, 35 fő megsebesült és 41 közepes és könnyű légvédelmi löveg vált harcképtelenné.

Több egyetemi városban a diákok álltak a fegyveres ellenállás élére. A nehézfegyverzettel is rendelkező soproni csoportok reggel az ellenállás mellett döntöttek. Támogatásukra a környező falvakból nagy számban érkeztek nemzetőr egységek, délután az egyetemisták mégis az ellenállás feladása és az Ausztriába való távozás mellett döntöttek.

Komoly fegyveres küzdelemre került sor Veszprémben, ahol a szovjetek csak súlyos harcok árán tudták elfoglalni a felkelők várban kiépített állásait, de a védők még másnap is folytatták az ellenállást a város különböző pontjain.

Pécsett az egyik egyetemista zászlóalj, a hozzájuk csatlakozott nemzetőr és bányász alakulatokkal együtt, katonatisztek irányításával szállta meg a városból a Mecsekre vezető utakat, és legalább kilenc harckocsi harcképtelenné tétele mellett két napig megakadályozta a szovjetek feljutását. November 6-án visszavonultak Vágot-pusztára, ahol Horváth Géza megszervezte a „mecseki láthatatlanok” többszáz fős csapatát. November 9-én kilőttek egy szovjet parancsnoki gépkocsit, a benne utazó Kornyusin őrnagy, Pécs szovjet városparancsnoka életét vesztette. Több, nehéztüzérséggel is támogatott támadás súlyos veszteségeket okozott soraikban. Emiatt november 19-én a csapat megmaradt része a harc feladása mellett döntött, és november 22-én Jugoszláviába távoztak.

 

 

A szomorú mérleg

 

Az 1956. évi magyarországi harcok következtében mintegy 2500 fő halt meg és mintegy húszezren megsebesültek. Körülbelül 200 000 magyar állampolgár hagyta el hazáját.

A jelentős anyagi károkat szenvedett Budapesten a harcokban 1945 fő veszítette életét. A harc közben meghaltak több mint fele még nem töltötte be 30. életévét. A Magyar Néphadsereg állományából 279 fő (közülük 105 fő a felkelők oldalán), a Belső Karhatalomból 90 fő, a rendőrségtől pedig 41 fő veszítette életét az eseményekkel összefüggésben.

A szovjet csapatok 1956-os magyarországi beavatkozása során 85 tiszt, valamint 584 tiszthelyettes és sorkatona esett el. A sebesültek létszáma 138 tiszt, továbbá 1402 tiszthelyettes és sorkatona volt. További két tiszt, illetve 49 sorkatona és tiszthelyettes eltűnt. A szovjet élőerő-veszteség tehát összesen 2260 fő volt.

A harcokban tanúsított teljesítménye okán 26 fő érdemelte ki a Szovjetunió Hőse címet, közülük 14-en ezt posztumusz kapták meg.

A magyar levéltárakban rendelkezésre álló adatok alapos összesítése után Eörsi László a szovjet csapatok budapesti harcokban elszenvedett teljes páncélos-veszteségét legkevesebb 68, legfeljebb 76 páncélozott harcjárműre (főleg harckocsira) becsüli.

1956 őszén a magyar forradalom olyan szabadságharcba torkollott, amelyet Király Béla találóan így jellemzett: „ez volt az első háború a szocialista országok között”.

 

Felhasznált források

 

A HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) 1956-os gyűjteménye

Eörsi László: Budapest ostroma, 1956. Budapesti Negyed, 2000/3-4. sz.

Eörsi László: Corvinisták 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. Budapest, 2001.

Györkei Jenő − Horváth Miklós: Adalékok a szovjet katonai megszállás történetéhez. Szovjet katonai intervenció 1956. Második javított kiadás. Budapest, 2001.

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, 2003.

 

 

Parancsnokság Parancsnok helyettes Parancsnok Tudományos helyettes Parancsnoki Titkárság Személyügyi Iroda Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Osztály Haditechnikai Gyűjtemény és Nyilvántartó Osztály Kiállítás Üzemeltető Osztály Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külhoni Hadisírgondozó Osztály Pályázati Monitoring Osztály Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály