menu in

Fejezetek az 1956-os forradalom és szabadságharc hadtörténetéből  

 

Szovjet csapatok Magyarországon

A szovjet csapatok – mint megszálló erők – magyarországi tartózkodására 1945 után a szövetséges hatalmak megállapodása adott lehetőséget. A Magyarországgal 1947. február 10-én megkötött békeszerződés alapján a Szovjetunió általa egyoldalúan meghatározott erejű és összetételű csapatokat állomásoztatott hazánkban addig, amíg Ausztriában megszálló csapatok vannak, illetve amíg nyugati szomszédunk vissza nem nyeri állami függetlenségét.

A szovjet katonai jelenléttel is összefüggött a Magyarország és Szovjetunió között 1948. február 18-án megkötött „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés”, amelyben a Felek vállalták, hogy „háború esetén minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználva segítséget nyújtanak egymásnak és nem vesznek részt olyan akciókban melyek a másik Fél ellen irányulnak. A Felek kinyilvánították, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják egymás függetlenségét, állami szuverenitását és betartják a másik belső ügyeibe való be nem avatkozásnak elvét.”

Magyarországon 1947-től 1955-ig a békeszerződés alapján „visszamaradt erők” a folyamatos utánpótlás lebonyolítására alkalmas út- és vasútvonalak biztosítását látták el mintegy négy hadosztálynyi erővel. A szovjet csapatok létszámáról és elhelyezéséről a szovjet kormány hivatalos tájékoztatást a magyar fél részére 1957-ig, a szovjet csapatok Magyarországon   történő ideiglenes állomásoztatása tárgyában aláírt szerződés megkötéséig nem adott. A megszálló hatalmak 1955. május 15-én írták alá a független, demokratikus Ausztria visszaállításáról szóló szerződést. A szovjet csapatokat Ausztriából kivonták, de egy részüket Magyarországon helyezték el. Az 1955 szeptemberében Magyarországon felállított szovjet Különleges Hadtest állományába a 2. és a 17. gépesített gárdahadosztály, a 195. vadászrepülő- és a 177. bombázórepülő-hadosztály, a 20. pontonos hidászezred, valamint légvédelmi, fegyvernemi és más szakcsapatok kerültek. A hadtest parancsnoksága Székesfehérvárra települt, főerői Szombathely, Kecskemét, Pápa, Debrecen, Szolnok, Cegléd, Sárbogárd, Veszprém, Hajmáskér, Győr, Körmend és Komárom helyőrségekben állomásoztak. A hadtest rendeltetése volt a magyar csapatokkal együttműködésben az osztrák határ lezárása, védelme, valamint a szovjet csapatok kivonása esetén a közlekedési útvonalak biztosítása. A hadtest a vezérkar útján a szovjet fegyveres erők miniszterének volt alárendelve.

Az 1955. május 14-én szovjet hatásra létrejött Varsói Szerződés megalakításának külső, tömbön kívüli, nemzetközi indokai voltak. 1956 őszén azonban külső támadás a tagországok egyikét sem érte, így az Egyesített Fegyveres Erők kötelékébe rendelt nemzeti haderőknek a Varsó Szerződés keretében történő karhatalmi alkalmazására indok és lehetőség nem volt. A Varsói Szerződés Alapokmánya és az annak szellemében megkötött két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések alapján szovjet csapatok magyarországi karhatalmi alkalmazására nem kerülhetett sor. A szovjet legfelső politikai vezetés egy Magyarországon kibontakozó politikai válság kezelésében az erő korlátlan alkalmazására helyezte a hangsúlyt. Hruscsov 1956-ig több ízben kifejtette, hogy Magyarországon adott esetben készek minden eszközt felhasználni, így a Különleges Hadtest parancsnoka már 1956 júliusában parancsot kapott: az alaprendeltetés ellenére készítsen tervet a szovjet csapatoknak „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében történő alkalmazására. A terv kidolgozását Malasenko ezredesre bízták, aki tanulmányozta a honvédség, a rendőrség és a belső karhatalom hasonló célú terveit is. Így figyelembe vette a magyar politikai vezetés álláspontját, amely szerint rendszerellenes megmozdulás esetén az aktív tevékenységet – a tömegoszlatástól a harctevékenységig – a magyar államvédelmi szervek, a rendőrség, illetve szükség szerint a magyar hadsereg erői hajtják végre. A tervben rögzítették, hogy a fővárosban lévő fontosabb objektumok védelme a 2. gépesített gárdahadosztály feladata, míg a 17. gépesített gárdahadosztály főerői adott esetben az osztrák határ lezárását és működésük körzetében a rend fenntartását kapták feladatul. A repülőhadosztályoknak és a hadtest közvetlen irányítása alá tartozó fegyvernemi és szakcsapatoknak a laktanyák, a repülőterek, az állások, a raktárak és egyéb objektumok védelmét, valamint állomáshelyeiken a rend fenntartását szabták meg. A terv részeként kiadott „különleges utasításban” többek között meghatározták az alegységek és egységek tevékenységének rendjét, az objektumok őrzésével és védelmével összefüggő feladataikat, a magyar egységekkel történő együttműködés formáját. Részletesen szabályozták a fegyverhasználat kérdését is. A terv, amelyet a Különleges Hadtest parancsnoka, Pjotr Nyikolajevics Lascsenko altábornagy hagyott jóvá, a „Hullám” („Volna”) fedőnevet kapta. A hadtest vezetése a vezérkarnak október elején küldött jelentésében már felhívta a figyelmet a megmozdulások lehetőségeire. Malasenko ezredes október 22-én Budapestre érkezett, hogy személyesen is tájékozódjon a helyzetről. Az ezredes ekkor értesült a másnapra tervezett tüntetés előkészületeiről is. A hadosztályparancsnokok eligazítása megtörtént, lehetőséget kaptak a feladat végrehajtásához szükséges adatok beszerzésére is.

A Szovjetunió 1956. október 23-án, majd október 31-én a Varsói Szerződés alapító okiratában rögzített normák felrúgásával, egyoldalúan döntött a beavatkozásról, így azt a Varsói Szerződésben végrehajtott akcióként elismerni nem lehet.

 

A szovjet csapatok első bevetése a felkelők ellen

Október 23-án 20 órakor a Fegyveres Erők Minisztériuma riadókészültségbe helyezte a Különleges Hadtest két gépesített hadosztályát, és meghatározta, hogy a hadtest fő erőivel vonuljon be Budapestre, foglalja el a város legfontosabb objektumait és állítsa helyre a rendet, továbbá erői egy részével fedezze önmagát és tevékenységét az osztrák-magyar határ irányából.

Október 23-án 20 óra 10 perckor a Szombathely, Kőszeg, Körmend, Győr, Hajmáskér táborhelyőrségekben állomásozó 17. gépesített gárdahadosztály részére Pjotr Nyikolajevics Lascsenko altábornagy harckészültséget rendelt el. A hadosztály alárendeltjei a laktanyákból a tervekben meghatározott gyülekezési körletekbe vonultak. A 83. harckocsiezred és a 1043. tüzérezred parancsnoka utasítást kapott, hogy haladéktalanul vonuljanak Budapestre. A 90. tüzérezred parancsot kapott a magyar–osztrák határ lezárására. A szovjet csapatok október 23-án 22 órakor Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségekből elindultak Budapest irányába. A hadtest vezetésének szűk törzse éjfélkor érkezett Budapestre, és a Malasenko ezredes vezette operációs csoport közvetlen irányításával a szovjet csapatok megkezdték tervezett feladataik végrehajtását. Ugyancsak 24-én a Különleges Hadtest parancsnoka Budapestre rendelte a 17. gépesített gárdahadosztály kötelékébe tartozó 56. gépesített gárdaezredet és a felderítő századot, az utóbbi feladata volt a felderítés folytatása és a szovjet vezetés Magyarországra érkezett tagjainak – Mikojan és Szuszlov – védelme.

A helyzet súlyosbodása, valamint az, hogy a magyar rendőrséggel és hadsereggel tervezett együttes, összehangolt tevékenység nem alakult ki, a szovjet katonai vezetést terveik pontosítására kényszeríttette. Elsősorban a fegyveres csoportoknak a megvédésre kijelölt objektumokból történő kiverésére, a főváros legfontosabb objektumainak védelem alá helyezésére és a város központjában a felkelők lefegyverzésére koncentráltak.

Tüzet – a parancs szerint – csak megtámadásuk esetén nyithattak. A beérkezett egységek azonnal harcba bocsátkoztak: a fegyveres csoportoktól több objektumot visszafoglaltak, pályaudvarokat, hidakat és néhány raktárt ellenőrzésük alá vontak. A szovjet katonai vezetés előtt a helyzet 24-én a déli órákra tisztázódott. Számukra is egyértelművé vált, hogy a fontosabb objektumok közül több a fegyveres csoportok kezébe került, a rendőrség erői dezorganizálódtak és passzívak voltak, a magyar egységek az aktív harctevékenységre határozott parancsot nem kaptak, továbbá sok katona és néhány szervezett alegység is átállt a felkelők oldalára. Felfedték a fegyveres csoportok helyét. Becslésük szerint Budapesten a fegyveres felkelők együttes létszáma mintegy 2000 fő volt, akik közül tapasztalataik szerint a legaktívabbak a VIII. és IX. kerületiek voltak.

A Budapesten lévő szovjet csapatok létszáma október 24-én még egy hadosztály létszámát sem haladta meg. A fegyveres felkelők ellen bevetett 6000 szovjet katona, 290 harckocsi, körülbelül 120 páncélozott szállító harcjármű és 156 ágyú kevésnek bizonyult. Ezt felismerve a szovjet hadvezetés a Kárpáti Katonai Körzet lövészhadtest állományából a 128. lövész- és a 39. gépesített gárdahadosztályt, valamint a Románia területén állomásozó 33. gépesített gárdahadosztályt Magyarországra, fő erőivel Budapestre rendelte. A „rendcsinálás” céljából bevetett öt szovjet hadosztály állományába 31 500 fő, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott. Riadókészültségbe helyezték a Kárpáti Katonai Körzet egy vadászrepülő- és egy bombázórepülő- hadosztályát is. Így a Különleges Hadtest légi erőivel együtt összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra. A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat, a bombázórepülők repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot. Október 25-én még alig virradt, amikor a város több pontján ismét fellángoltak a harcok. A szovjet hadvezetés változatlanul gyalogsági támogatás nélkül, harckocsikkal és a felülről nyitott, gumikerekű páncélozott szállító járműveken – találó néven a „nyitott koporsókban” – küldte katonáit a biztos halálba.

Néhányszor kísérletet tettek a szovjet harckocsi- vagy gépesített alegységek és a magyar gyalogos erők együttes alkalmazására, de ezek a próbálkozások rendre kudarccal végződtek. A szovjet és magyar politikai, valamint katonai vezetés nem volt felkészülve ilyen erejű határozott szembenállásra. Miután a szovjet politikai és katonai vezetés a Magyarországon lévő, illetve az október 24-én Budapestre és annak közelébe irányított erőket kevésnek találta, újabb hadosztályok bevetéséről döntött. A katonai vezetés a szovjet csapatok számának és erejének növelésén túl intézkedett a már Magyarországra érkezett alakulatainak átcsoportosítására is: egy részüket a Dunántúlra irányította. A Szovjetunió területén újabb szovjet hadosztályoknak rendelték el a harckészültséget. Október 29-ig a 8. gépesített hadsereg erői – ezek között a 70. lövész- és a 32. gépesített gárdahadosztályok –, illetve a 38. összfegyvernemi hadsereg csapatai közül a 61. légvédelmi tüzér és a 27. gépesített hadosztályok, valamint az 1. vasúti gárdadandár alakulatai átlépték amagyar határt. Október 29-én Magyarországon a Különleges Hadtest rendszeresített erőin kívül hét szovjet hadosztály tevékenykedett.

 

A Magyar Néphadsereg és a forradalom

A magyar hadsereg tevékenységével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó vélemények és értékelések alapján jogos a kérdés: az október 23-i tüntetés méretétől megrettent állami és pártvezetés miért csak egy idegen hatalom, a Szovjetunió fegyveres erejére támaszkodhatott? Miért nem bízott, bízhatott a hadsereg határozott fellépésében? Miért nem vált a hadsereg október 28-ig, a felkelés győzelméig a forradalom fegyveres erejévé? Miért nem válhatott a forradalom vívmányainak hatékony védelmezőjévé november 4. után sem? Erről később a volt miniszterelnök, Hegedüs András a következőket mondta: „Nem készült föl egy dologra a hadsereg (…) ez a nemzeti felkelés. Arra a tömeghangulatra, hogy »aki magyar, az velünk tart«. Ennek a hadseregnek a tisztikara nagyon sokat adott arra, hogy magyar.” A tüntetés során elemi erővel felszínre törő elégedetlenség, a gyökeres társadalmi változások útjában állók elleni mérhetetlen gyűlölet a hadsereget is váratlanul érte. A tisztek a társadalmat feszítő ellentmondásokat megismerve lelkes támogatóivá váltak a nép többségének elégedetlenségét kifejező, követeléseit megfogalmazó mozgalmaknak.

Október 22-én Budapesten a katonai akadémiák, a tiszti iskolák küldöttei megjelentek az egyetemi gyűléseken, felvették a kapcsolatot az egyetemi ifjúság tüntetést szervező vezetőivel és elfogadták a pontokba szedett követeléseket. A katonai akadémiák felhívását eljuttatták az egyetemre, ahol a gyűléseken lelkesen felolvasták a határozatot. Ekkor született meg a jelszó: „Velünk van a hadsereg!” A hadsereg vezetői nem ismerték fel az országban lejátszódó folyamatok és mozgalmak célját és jelentőségét, nem tartottak a helyzet robbanásszerű változásától. A tüntetésekkel kapcsolatos jelzéseket nem vették komolyan, az aggodalmaskodóknak nem hittek. 23-án délután azt a döntést hozták, hogy a hadsereg, ha   szervezetten nem is vesz részt a felvonuláson, egyénileg helyes, ha a katonák ott vannak a tüntetésen és segítenek a tömeg megnyugtatásában. A teljes átszervezés állapotában lévő hadsereg még egységes, határozott vezetés esetén sem volt alkalmazható bizonyos korlátozások nélkül. Október 23-án a harckészültséget „nem kell pánikot kelteni” hivatkozással még délután sem rendeltek el, a tisztekkel leadatták szolgálati fegyvereiket, és csak a késő délutáni órákban rendeltek be a Honvédelmi Minisztériumba néhány fontosabb beosztású vezetőt. Később a szovjet csapatok „segítségül” hívásával párhuzamosan riadót rendeltek el a Honvédelmi Minisztérium állománya és a Magyar Néphadsereg csapatai részére. A vezérkar főnöke a 7. gépesített hadosztály állományából Budapestre rendelte a piliscsabai 8. gépesített ezredet, az aszódi 15. gépesített ezredet, az egri 6. gépesített ezredet, az feloldódtak a tömegben, és fegyvereik átadásával, esetleg átállásukkal segítették vagy passzívan  szemlélték a Rádió épületének elfoglalását, a Budapestre beérkező szovjet csapatok elleni harc megkezdését. A hadsereg erőinek tervszerűtlen „bevetése” a katonák többségének passzív, kisebb részének támogató magatartása a felső vezetés részére egyértelművé tette: a Magyar Néphadsereggel szembeni bizalmatlansága megalapozott, a rendőrség erőinek széthullása után a vezetés által ellenforradalminak értékelt megmozdulás leverésében a belső karhatalom erőin túl elsősorban a szovjet hadsereg fegyvereire támaszkodhat. A hadsereg morális helyzete, továbbá a néphez való szoros kötődéséből fakadó, az első perctől nyilvánvalóvá vált belső meghasonlottsága a felkelők elleni tömeges bevetést nem tette lehetővé. A politikai és a katonai vezetés nem bízhatott abban, hogy a csapatok végrehajtják a parancsokat. Ez tovább erősítette a parancsnoki kar amúgy is nagy bizonytalanságát, hozzájárult a hadsereg bomlásához. A hadsereg alakulatainak tevékenysége a forradalom időszakában rendkívül sokszínű volt. Október 25-én, 26-án bizonyossá vált, hogy a hadsereg kettészakadt. Budapesten és vidéken az alakulatok többsége passzív magatartásával bátorította, erősítette a kormányellenes fegyveres erőket; néhány alakulat pedig – a parancsnok beállítottságától, döntéseitől függően – minden eszközt felhasznált a sokszor védtelen, követelésüknek békés eszközökkel érvényt szerezni akaró tömegek ellen. Az első napokban a parancsnokok többsége megszervezte a laktanyák, más objektumok védelmét, megerősítették az őrségeket, járőröket szerveztek, intézkedtek a fő útvonalak lezárására, felvették a kapcsolatot a közigazgatási, rendészeti és politikai vezető szervekkel. A magasabb parancsnokságok a törzsbe beosztott tisztek egy részét a csapatokhoz küldték a parancsnokok segítésére. Budapesten ezekben a napokban a katonai járőrök több civil fegyveres csoportot tartóztattak le, de a legtöbb esetben felső utasításra szabadon engedték őket. Sokszor előfordult, hogy ezután a katonák újabb fegyveres összetűzésben ismét szembe kerültek a korábban elfogott fegyveresekkel. Ez is tovább gyengítette a hadsereg hadra foghatóságát. A felkelés felszámolásáról szóló valótlan híradások, az egymásnak ellentmondó parancsok pedig növelték a passzív önvédelemre berendezkedő alakulatok számát.

Több alakulatnál már hiábavalónak tartották a harcot, és a kormány egymásnak ellentmondó intézkedései, a Központi Vezetőség hallgatása, a közvetlenül szerzett tapasztalatok arról győzték meg a katonákat, hogy a hatalommal és a szovjet csapatokkal szembeszállóknak igazuk van.

 

A második szovjet katonai beavatkozás

November 4-én folytatódott az október 24-én megkezdett háború. Megindult a mindent elsöprő katonai gépezet. Moszkvai idő szerint 6, magyar idő szerint hajnali 4 órakor elhangzott a jelszó: „Mennydörgés”, és ezzel megkezdődött a „Forgószél” fedőnevű hadművelet. A parancsban meghatározott objektumok elfoglalására kijelölt osztagok és a Különleges Hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok fő erői – a főváros környékén települt felkelőerők egy részének ellenállását leküzdve – 5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre.

A 38. lövész- és a 8. gépesített hadsereg erői megkezdték az ország megszállását. Ezek a hadseregek a működési területükön lévő magyar katonai egységeket lefegyverezték, és az alapvető fontosságúnak tartott objektumokat – posták, telefonközpontok, forradalmi bizottságok épületei, elektromos állomások, pályaudvarok – birtokba vették. Janza Károly altábornagy körülbelül 3 órakor Tökölről megtévesztő táviratot kapott Maléter Pál nevében, amelyben az állt, hogy a tárgyalások rendben, „megfelelő mederben” folynak. Az altábornagy azonnal tájékoztatta Nagy Imrét. Hajnalban a Honvédelmi Minisztériumban Király Béla vezérőrnagy katonai törzsének jelentették, hogy a szovjet csapatok a Soroksári úton előrenyomulva elérték a Boráros teret. Budán a Petőfi laktanyánál öt-tíz perces tűzharc alakult ki a fővárosba bevonuló szovjet és a laktanyában elhelyezett csapatok között. A szovjet erők ezt követően egymásfél óráig lőtték a laktanyát. Az ott lévő állományból sokan meghaltak, megsebesültek. Az esztergomi hadosztály harckocsijai közül több kitört a laktanyából, de ezek egy részét a szovjet csapatok megsemmisítették. Később a körülzárt laktanyát elfoglalták és az ott lévő csapatokat lefegyverezték.

A repülőterek parancsnokai vagy ügyeletes tisztjei sorban jelentették, hogy szovjet csapatok törtek be és fegyverletételre szólították fel az állományt. Janza Károly és Váradi Gyula vezérőrnagy a telefonálóknak minden esetben olyan utasítást adott, hogy a szovjet csapatok követeléseit feltétel nélkül teljesítsék, a fegyvert tegyék le, és küldjenek parlamentereket a szovjet csapatok elé. Erre az időpontra nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet csapatok megszállják a fővárost. A katonai vezetés igyekezett megakadályozni, hogy a magyar erők fegyvert használjanak a szovjet csapatokkal szemben. Az erre vonatkozó parancsot haladéktalanul továbbították a három budapesti körzet parancsnokának, akik azt tudomásul vették. Körülbelül ekkor – 5 óra 20 perckor – hangzott el a rádióban Nagy Imre következő felhívása: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” A Honvédelmi Minisztériumban ezt a beszédet úgy értelmezték, hogy Nagy Imre a magyar csapatok harcba lépését mint tényt jelentette be. Ennek ellensúlyozása érdekében Janza Károly altábornagy, Uszta Gyula, Váradi Gyula és Kovács Imre vezérőrnagyok a magyar csapatoknak minden lehetséges módon megtiltották az ellenállást. A Honvédelmi Minisztérium főcsoportfőnökségei, csoportfőnökségei, főnökségei, valamint az Országos Légvédelmi Parancsnokság a tűzszüneti parancsot továbbították alárendeltjeik felé. A Különleges Hadtest kötelékébe tartozó 2. gépesített gárdahadosztály Budapest északkeleti és központi részeit foglalta el, ahol ellenőrzése alá vonta a Dunán lévő hidakat, valamint a Parlament és az MDP KV épületeit is. Megszállta a Honvédelmi Minisztériumot, a Nyugati pályaudvart és az Országos Rendőrfőkapitány épületét is. Körbezárta a laktanyákat és a kapott parancs szerint felkészült az erősítésként Budapestre érkező szabadságharcos csoportok feltartóztatására. A 33. gépesített gárdahadosztály a főváros délkeleti és központi részeit szállta meg, elfoglalta a tevékenységi körzetében lévő hidakat, a központi telefonállomást és november 9-ig heves harcokban megtörte a VIII. és IX. kerületi nemzetőr-alakulatok ellenállását.

A 128. lövész-gárdahadosztály, felszámolva az ellenálló nemzetőr erőket, Budát – elsősorban a Moszkva teret, a Gellért-hegyet és a Citadellát – szállta meg. A fontosabb objektumok gyors elfoglalása érdekében minden hadosztályban egy vagy két „speciális előrevetett osztagot” hoztak létre, amelyek állományába gyalogság és a megerősítésként kapott 108. ejtőernyősdeszant-gárdaezredből páncélozott szállító harcjárműveken 150-150 deszantos és 10-12 harckocsi tartozott. Ezenkívül a hidak és más fontosabb objektumok megszállását is az ezredeken belül szervezett osztagok – állományukban harckocsikkal, ágyúkkal és műszaki alegységekkel megerősített lövészszázadok – hajtották végre. A 7. légideszant-gárdahadosztály 108. ejtőernyősdeszant-ezrede – a kapott parancs szerint – a tököli repülőtér körzetében lévő hat légvédelmi tüzérüteget fegyverezte le és megszervezte a repülőtér védelmét. Állományából két, egyenként 100 fős osztag átadásával segítette a 2. és a 33. gépesített hadosztályok tevékenységét. Ezek az osztagok foglalták el a Honvédelmi Minisztérium épületét, a Kilián laktanyát és a Corvin mozi épületét. Amikor a szovjet csapatok megközelítették a minisztérium épületét, Janza Károly és Váradi Gyula bevonatta az őrséget, illetve az épület felé fordíttatta a harckocsik lövegét. Janza altábornagy fehér kendőt lobogtatva ment a szovjet katonák elé, akiket – élükön egy altábornaggyal – ez a fogadtatás sem tartott vissza attól, hogy a minisztérium épületét feldúlják, a személyi állományt lefegyverezzék, letartóztassák, illetve a tábornokokat és a tiszteket Tökölre vigyék, ahonnan a minisztériumból kiszállított tisztek közül is sokan csak november 11-én szabadultak.

 

Felhasznált irodalom

Horváth Miklós (szerk.): Remény és pokol 1956. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2016.

Parancsnokság Parancsnok helyettes Parancsnok Tudományos helyettes Parancsnoki Titkárság Személyügyi Iroda Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Osztály Haditechnikai Gyűjtemény és Nyilvántartó Osztály Kiállítás Üzemeltető Osztály Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külhoni Hadisírgondozó Osztály Pályázati Monitoring Osztály Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály