menu in

A Magyar Néphadsereg tüzérségi fegyverei 1956-ban

A Magyar Néphadsereg tüzérségi fegyverei 1956-ban

 

A forradalomban a legnagyobb tűzerővel rendelkező szárazföldi fegyvernem a tüzérség volt. Lövegeinek, aknavetőinek tüze pusztítóbb volt bármely más fegyvernél, ezért egy vagy néhány löveg birtoklása, főleg városharcban, egy-egy helyszínen meghatározó tűzerőt biztosított használója számára. Tüzérségi lövegek főleg szovjet zsákmányból, de magyar alakulatoktól is kerültek a felkelők birtokába. A Magyar Néphadseregben a tábori és a légvédelmi tüzérségnél egyaránt az ütegszervezet volt a legkisebb harcászati egység. Az ütegek – beleértve a páncéltörő tüzérséget is – hat-hat lövegből álltak.

 

Tábori tüzérség

A tábori tüzérség lövegei – főleg az 1942 M 76 mm-es ágyú – kiváló páncéltörő képességekkel rendelkeztek, ezért hatékonyan alkalmazhatták őket szovjet harckocsikkal szemben. Az 1938 M 122 mm-es tarackok páncélosok elleni hatékonyságának szintje nem érte el az ágyúkét, de közvetlen irányzással, viszonylag kis távolságból, főleg gyengébben páncélozott járművekkel szemben eredményesek voltak. A Néphadsereg tábori tüzéralakulatainak bevetése a forradalom során nem volt jellemző, de néhány helyszínen mozgósították őket. A nagyobb űrméretű és egyben nagyobb hatékonysággal rendelkező lövegek, mint az 1931/37 M 122 mm-es tábori ágyú, az 1943 M 152 mm-es D–1 tábori tarack, valamint az 1937 M 152 mm-es ML–20 tarackágyú többnyire a szovjet alakulatok veszteségeként maradt az utcákon, magyar oldalról a harcokban bevetésük nem volt jellemző.

 

Légvédelmi ágyúk

Az 1939 M 37 mm-es légvédelmi gépágyú, illetve az 1939 M 85 mm-es légvédelmi ágyú elsőrangú páncéltörő fegyverként működött a felkelők kezében. Bár mindkét löveg alapvetően a repülőgépek elhárítását szolgálta, kezdősebességüknél és hatékony lövedékeiknél fogva mint páncéltörő fegyverek is beváltak. A Magyar Néphadsereg 1939 M 85 mm-es légvédelmi ágyúit több helyszínen is sikerrel vetették be a szovjet csapatok ellen.

A november 4-én Budapest ellen meginduló szovjet támadás során a Magyar Honvédség alakulatai a fővárosi, XX. kerületi Jutadombnál fejtettek ki szervezett ellenállást, ahol többek között egy 1939 M 85 mm-es légvédelmi ágyúval felszerelt üteg foglalt tüzelőállást. A lövegek november 4-én 10 órakor nyitottak tüzet a harckocsikból és teherautókból álló szovjet katonai oszlopra, amelyben magyar államvédelmi tisztek is voltak. Néhány nappal később Nagykovácsi körzetében ismételten légvédelmi ágyúkkal rövid időre sikerült feltartóztatni a szovjet harckocsikat.

A Magyar Néphadsereg légvédelmi ütegei a forradalom során, a szovjetek elleni harcban komoly veszteségeket is szenvedtek. Dunapentelén 1956. november 7-én délután a szovjet csapatok megállítására készülő magyar katonai erők ellen a támadók heves támadást indítottak: szárazföldön az 1938 M 122 mm-es tarackokkal felszerelt tüzérütegek, levegőből pedig nyolc szovjet MiG–17 típusú vadászgép támadta a magyar légvédelmi ütegek állásait. A harcokban magyar részről nyolc fő meghalt, harmincöten megsebesültek, és harcképtelenné vált negyvenegy 1939 M 37 mm-es, illetve 85 mm-es légvédelmi löveg.

 

Páncéltörő ágyúk

A honvédség 1953-ra minden szervezeti szinten a páncéltörő ágyús alegységeket, amelyek a szovjet elveknek megfelelően tüzérszervezésben, szakasz- (három löveg), üteg- (hat löveg), illetve osztály- (18 löveg) alegységeket alkottak. A Magyar Néphadsereg legnagyobb létszámú időszakában az ütegeken és a páncéltörő osztályokon kívül két, hadseregközvetlen páncéltörő tüzérdandár is hadrendben állt.

Az 1942 M (ZISZ–3) 76 mm-es páncéltörő ágyút a második világháborúban az egyik legjobb szovjet konstrukciónak tartották, sorozatgyártása 1942-ben indult el. Űrméret alatti páncéltörő gránátjai jelentős páncélátütéssel rendelkeztek. Az űrméret alatti páncéltörő lövedékek, egy keményfém magot (általában volfrám-karbidot) hordoztak, amely rombolóhatását a páncél átütésével fejtette ki. A keményfém mozgási energiájánál fogva áthatolt a páncélon, majd a hő- és nyomáskülönbség miatt a páncél mögött repeszekre esett szét, és a magával sodort páncéldarabokkal együtt pusztította el az élőerőt.

Az 1943 M 57 mm-es páncéltörő ágyút 1950-ben rendszeresítették a Magyar Néphadseregben a gépkocsizó lövészzászlóaljak és -ezredek páncéltörő tüzérütegeiben, valamint a páncéltörő tüzérosztályokban. A löveg űrméret alatti páncéltörő lövedékével, amely óriási, 1270 m/sec kezdősebességgel (a hangsebesség közel négyszeresével) hagyta el a csövet, rendkívüli, 180 mm vastag páncélátütési képességgel rendelkezett. Kedvező paraméterei miatt még az 1980-as évek végén is rendszerben tartották.

A legkisebb űrméretű páncéltörő ágyú ebben az időszakban az 1942 M 45 mm-es páncéltörő ágyú volt, amelyet a magyar haderő 1948-ban rendszeresített, de a harckocsik elleni küzdelemre csak korlátozottan volt alkalmas, így a hadrendből való kivonása már az 1950-es évek végén megkezdődött. Szerepét részben az új rendszerű kézi, vállról indítható páncélelhárító fegyverek vették át.

Forrás:

Horváth Miklós – Kovács Vilmos: Hadsereg és fegyverek 1956. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2011. 208 oldal

Parancsnokság Parancsnok helyettes Parancsnok Tudományos helyettes Parancsnoki Titkárság Személyügyi Iroda Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Osztály Haditechnikai Gyűjtemény és Nyilvántartó Osztály Kiállítás Üzemeltető Osztály Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külhoni Hadisírgondozó Osztály Pályázati Monitoring Osztály Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály