menu in

A Magyar Néphadsereg gyalogsági fegyverzete 1956-ban

A Magyar Néphadsereg gyalogsági fegyverzete 1956-ban

 

Az 1956. október 23-a és november 4-e között lezajlott forradalom és szabadságharcot a szembenálló felek jórészt szovjet eredetű fegyverekkel vívták meg. Ebben az egyedülállóan érdekes helyzetben a Magyar Néphadsereg, a szovjet Vörös Hadsereg, de még a felkelők is – túlnyomórészt a két hadseregtől zsákmányolt – hasonló, esetenként azonos fegyverzettel álltak szemben egymással.

 

Egyéni lőfegyverek

A Magyar Néphadseregben a tisztek, tiszthelyettesek, valamint a géppuska-, illetve golyószóró-irányzók és a harckocsik kezelőszemélyzetei számára a – magyar elnevezés szerint – 1948 M 7,62 mm-es TT öntöltő pisztolyt rendszeresítették. Az öntöltő rendszerű fegyver egyeslövések leadására alkalmas, egyszerűen kezelhető maroklőfegyver. A használói körében méltán népszerű TT fegyver nevét tervezőjéről, Vaszilij Fjodorovics Tokarevről és az eredetijét gyártó, Tulában található üzemről kapta. A pisztoly tömege a tárban elférő 7 darab tölténnyel együtt sem érte el az 1 kg-ot. A pisztoly 1948 M egységes pisztolytöltényt tüzelt. A Magyar Néphadseregnek 1956 elején közel 120 000 darab TT pisztolya volt.

Az 1948 M (eredeti szovjet megnevezés szerint 1941 M) 7,62 mm-es, Georgij Szemjonovics Spagin által tervezett PPS géppisztoly abban az időben a keleti blokk egyik legelterjedtebb sorozatlövő fegyvere volt. A tömegzáras rendszerű, egyes- és sorozatlövések leadására egyaránt alkalmas fegyvert elsősorban kis távolságon belül élőerők megsemmisítésére használták. Ennek megfelelően a forradalmárok kezében is kiválóan megfelelt, mint a helységharc eszköze. A fegyverrel a lövészrajok géppisztolyos katonáit és parancsnokait, valamint a felderítő katonákat és a harckocsik, rohamlövegek személyzetét látták el. Megbízható és hatásos eszköznek tartották, amelynek kezelését viszonylag könnyen el lehetett sajátítani, így civil kézben is veszélyes fegyver volt. A fegyver csigatárában 71 darab töltény fért el, hatásos lőtávolsága elérte a 200 m-t. Rövid vagy hosszabb sorozatokkal akár 70-100 lövést is le lehetett vele adni percenként. A második világháború alatt és azt követően a „davajgitár” becenevet kapta a magyar katonáktól. A Magyar Néphadsereg 1956 elején 155 000 darab PPS géppisztollyal rendelkezett.

A Magyar Néphadseregben az 1953 M 7,62 mm-es K–1 (Kucher) könnyű géppisztolyt is rendszeresítették. A fegyver tömegzáras rendszerű, egyes- és sorozatlövések leadására képes, és elsősorban a speciális beosztású alparancsnoki állományt látták el vele. Közel sem volt olyan elterjedt, mint a PPS géppisztoly, alig 800 darab volt a haderő birtokában. A magyar Kucher József által tervezett fegyver a rendőrségnél, a pénzügyőrségnél és a büntetés-végrehajtási őrségnél is rendszeresítve volt. Sok példány innen került a felkelőkhöz. A fegyver kihajtható válltámasszal rendelkezett, a tár kapacitása 35 darab töltény volt.

A legnagyobb számban gyártott és beszerzett gyalogsági fegyver, az 1948 M 7,62 mm-es Moszin-Nagant ismétlőpuska a Néphadsereg lövészcsapatainak fő egyéni lőfegyvere volt. A fegyver az egyes élőcélok leküzdésének eszköze, amelyet a lövészeken kívül a légvédelmi tüzér, műszaki és ellátó katonák számára is rendszeresítettek. A forgózáras, szilárd reteszelésű, ismétlőrendszerű puska tűzerejével nagyobb távolságon, míg szuronnyal kiegészülve közelharcban is hatékony fegyver lehetett. A köznyelv és a katonai szleng a hossza miatt, ami meghaladta az 1 métert, egyszerűen csak „dióverőnek” nevezte. Mesterlövész-változatán egy a tok bal oldalára erősített, négyszeres nagyítású távcső segítette a lövőt. A Néphadsereg 1956 elején 236 000 darab 1948 M ismétlőpuskával rendelkezett, ebből közel 10 ezer darab távcsővel volt ellátva

A puskához kísértetiesen hasonlító, rövidebb csövű 1944 M 7,62 mm-es Moszin-Nagant ismétlőkarabéllyal elsősorban a lovas-, híradó- és tábori tüzér katonákat látták el. A különbséget a rövidebb cső és a speciális, úgynevezett felcsapható hosszanti merevítőkkel ellátott, erős szurony jelentette.

A hadseregben és más fegyveres testületeknél elterjedten alkalmazták az 1948 M 5,6 mm-es kispuskát. Az egylövetű céllövőfegyver főleg kiképzési honvédelmi előképzési és sportolási célokra szolgált. Főleg fiatal, tizenéves felkelőknél volt látható, mivel nekik nem jutott komolyabb hadifegyver. A fegyver a „pesti srác” védjegyévé vált, számos fotó és filmrészlet tanúskodik alkalmazásáról. Bár klasszikus értelemben nem volt hatásos eszköz, a forradalom alatt és után a fiatal srácok szabadságvágyának szimbólumává vált. Élőerő ellen csak közelről volt igazán hatásos. A fegyvereket jórészt a Lámpagyár Nemzeti Vállalat és a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség (MÖHOSZ) lőtereiről és raktáraiból szerezték be.

 

Géppuskák és golyószórók

Az 1948 M 7,62 mm-es Maxim géppuska a lövészrajok sorozatlövő fegyvereként a gyalogság tűztámogatásának eszköze volt, amely már a megvásárlásakor sem számított korszerű fegyvernek, a forradalom idején már zömmel a zárolt raktárakba került. Helyette fokozatosan lépett rendszerbe az 1943 M 7,62 mm-es SzG (Gorjunov) géppuska, amely sokkal kedvezőbb paraméterekkel rendelkezett.

Az 1948 M 7,62 mm-es DP golyószórók a lövészrajok könnyű tűztámogató fegyverei voltak, jellegzetességük a 47 töltény befogadására alkalmas dobtár. A gázelvételes működésű sorozatlövő fegyver gyakorlati tűzgyorsasága 80 lövés volt percenként. A gyártás 1954-ben történt megszüntetéséig 18 600 darab DP golyószóró készült el, amelyeket 1961-től kezdtek el kivonni.

A Magyar Néphadsereg lőfegyvereinek lőszerutánpótlása csupán két lőszerfajtára korlátozódott, hiszen csak egy-egy pisztoly- és puskatöltény-típussal kellett ellátnia csapatait. Természetesen ez azután a felkelők dolgát is megkönnyítette, azzal is kiegészülve, hogy a zsákmányolt szovjet gyalogsági töltények – hasonló fegyverekről lévén szó – használhatóak voltak a magyar fegyverekhez. A puskatöltényt tüzelő fegyverekhez különféle rendeltetésű lőszereket használtak, a töltények megkülönböztetésére ma is színkódokat alkalmaznak.

 

Kézigránátok

A katonai vezetés az 1942 M nyeles kézigránát (a szakirodalom 1948 M-ként is említi) mellett szovjet eredetű kézigránátokat is beszerzett. A repeszhatású, tehát gyalogság ellen alkalmazott gránátok sorában rendszeresítette a szovjet 1933 M (RGD–33) nyeles és az F–1 típusú, tojás alakú gránátokat. A repeszkézigránátok minden lövész- és fegyvernemi katona fegyverzetébe beletartoztak, és használatukra ki is képezték őket. A kézigránát alkalmazását – az egyéni lőfegyveréhez képest is – fontosnak tartotta a Honvéd Vezérkar. A repeszhatású kézigránátokat továbbra is a közelharc eszközeként, az ellenség élőerejének megsemmisítésére alkalmazták, támadó és védelmi harctevékenység, illetve roham során, állásharcban, óvóhelyek, fedezékek ellen, lakott települések elleni harcban, erdőben és hegységben. A kézigránát – főleg helységharcban – nagyon hatásos eszköz, amelynek alkalmazását könnyű elsajátítani, ezért a kiképzetlen emberek kezében is hamar veszélyessé válhat. A forradalmárok zsákmányaként ez a robbanószer katonák, járművek, és harckocsik ellen egyaránt rettegett fegyver volt.

*

Voltak olyan fegyverek, amelyeket a honvédség nem használt, kizárólag a rendőrség raktáraiból kerülhettek a felkelők kezére, ilyen volt az 1948 M rendőrségi pisztoly.

A forradalmárok a harckocsik elleni közelharcban a jól bevált, benzinnel töltött palackot, a „Molotov-koktélt” használták. Az égő benzinespalack nyakán kilógó rongydarab gyújtószerkezetként működött, és amikor az üvegpalack széttört a páncéltesten, az belobbantotta a keletkező benzingőzt. A szétterülő folyékony anyagból képződő lángnyelvek azután többnyire fel tudták gyújtani a harckocsit, amelyből a kezelők megpróbáltak kimenekülni. Egy idő után a harckocsiban, rohamlövegben szállított lőszerkészlet is felrobbant. A fegyveres gócpontoknál a felkelők több százas nagyságrendben halmoztak fel kézigránátokat.

 

Forrás:

Horváth Miklós – Kovács Vilmos: Hadsereg és fegyverek 1956. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2011. 208 oldal

Parancsnokság Parancsnok helyettes Parancsnok Tudományos helyettes Parancsnoki Titkárság Személyügyi Iroda Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Osztály Haditechnikai Gyűjtemény és Nyilvántartó Osztály Kiállítás Üzemeltető Osztály Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külhoni Hadisírgondozó Osztály Pályázati Monitoring Osztály Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály