Zrínyi-Újvár egy, az 1664. évi magyarországi törökellenes háborúban jelentős szerephez jutó erődítés. Lokalizációja hosszú ideig problematikus volt. Ennek oka, hogy a 17. századi táj igen jelentős változásokon esett át az erőd környezetében az évszázadok alatt: a Mura folyó mocsaras környezete átformálódott, valamint a hidegháború éveiben jelentékeny földmunkálatok zajlottak a helyszínen. Sokáig még az is kérdéses volt, hogy Zrínyi-Újvár a Mura folyó melyik partján helyezkedett el. A kérdést Hrenkó Pál térképész alezredes és Vándor László régész kutatásai tisztázták: napjainkra egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a hídfőerőd a Mura bal partján, az Őrtilos melletti Szent Mihály-hegyen állt.
Az erősséget a 17. század legnagyobb magyar katonai teoretikusa, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (1647–1664) építtette fel. Az erőd a Habsburg Birodalom hadvezetésének is kiváltotta az ellenkezését, mivel a korabeli vád szerint Zrínyi békeszegést követett el: török területen kezdett erődítésbe. A munkálatok szükségességének indokait Zrínyi Miklós egy, 1661. július 5-én a Haditanácshoz írt levelében összegezte:
- a helyszínen a Mura-folyó fontos átkelőhelye található,
- az erősség veszélyeztethette az oszmán kézen levő Kanizsa összeköttetéseit.
Az erőd tervezőjének és az építési munkálatok irányítójának személye mögött Guislain Segers d’Ideghem von Wassenhoven és Michael Possäner hadmérnököket sejti ma a kutatás. Zrínyi-Újvár alapvetően hídfőerődként definiálható. A rendelkezésre álló képi források révén az erődítés védművei két kisméretű bástyából (északkeleti és délnyugati oldal), a közöttük levő ollóműből, valamint egy kurtinából (kötőgát) és egy ravelinből (pajzsgát) (dél-délkeleti oldal), illetve egy, a Mura túlpartján kiképzett redute-ból (zárt földsánc) álltak. A hely védelmét a Mura-folyó és a Kanizsa-patak, valamint a Visszafolyó-patak mocsarai is segítették. Zrínyi-Újvár építési munkálatai 1661 júniusában vették kezdetüket és még 1662-ben, illetve 1663-ban is tartottak.
1664 januárjában Zrínyi Miklós – jelentős birodalmi és császári katonaságot magába foglaló – sereggel a Dráva vonala mentén intézett támadást a Hódoltság kulcsfontosságú drávai átkelőpontja, az eszéki híd ellen és felégette annak rövidebb, a dárdai hídfőerőd felé eső szakaszát. Emellett Zrínyi a Kanizsa ellátásáért felelős területeken is pusztított ekkor. 1664 áprilisában a regensburgi birodalmi gyűlés a török elleni háború újabb állomásaként Kanizsa ostroma mellett foglalt állást. A Zrínyi Miklós, Wolfgang Julius von Hohenlohe és Peter Strozzi vezette 17.000 fős had áprilisban (jelentős késéssel) kezdhette csak meg Kanizsa ostromát. Az ostromműveletek kései megindítása, az erősség körüli mocsarak, a védők kitartása és a Köprülü Fázil Ahmed nagyvezír vezette 40.000 fős felmentőhad megérkezése mind hozzájárult az ostrom kudarcához. A keresztény sereg június 1-én felhagyott Kanizsa ostromával és Zrínyi-Újvár felé hátrált. Kezdetét vette Zrínyi-Újvár ostroma, a nehéz helyzetben a főparancsnokságot Raimondo Montecucculi vette át. A hadtörténeti kutatás napjainkra tisztázta, hogy Montecuccoli nem akarta harc nélkül feladni a Mura-parti erősséget, addig akarta tartani a hídfőt, ameddig csak lehetett, hiszen jelentős birodalmi és francia segédhadak voltak ekkor még felvonulóban a magyarországi hadszíntér felé. Az török ostromműveletek térnyerését nem lehetett feltartóztatni, Zrínyi-Újvár helyzete június 27-én válságosra fordult, hiszen ekkor az ostromlók árkaikkal elérték a várfalat. Az erőd sorsa június 30-án pecsételődött meg: az egyik bástya alatt a török katonaság felrobbantott egy aknát, majd a védők soraiban jelentős veszteségeket okozva betörtek a hídfő területére. A harcok után a törökök a keresztény sereg aknáinak felhasználásával lerontották Zrínyi-Újvárat. Montecuccoli ekkor jelentős döntés meghozatala előtt állt, ugyanis kérdéses volt, hogy a Köprülü Ahmed vezette fősereg Bécs ellen vagy pedig Stájerország ellen vonul-e a továbbiakban. Montecuccoli mikor felismerte, hogy a török főerők nem a stájer területek felé haladnak tovább, seregét a Rába felé vezette. Ezzel megindult a két had versenyfutása a Rába vonalához. Az 1664. évi magyarországi harcokat eldöntő, augusztus 1-i szentgotthárdi csatában Montecuccoli győzelmet aratott az oszmán hadak felett. Ezt követően a Habsburg Birodalom és a Fényes Porta augusztus 10-én Vasváron kötött békét. A magyar rendek számára eleve csalódást okozó béke rendkívül enyhe feltételeket szabott Konstantinápolynak: a szerződés a Porta kezén hagyta az elmúlt idők jelentős török foglalásait, így például az 1663-ban elveszített Érsekújvárat is. (A béke külön pontjában szerepelt, hogy a jövőben nem lehet újjáépíteni Zrínyi-Újvárat.)
A szisztematikus régészeti munkálatok 2005-ben kezdődtek el a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum összefogásának keretein belül. A kutatásokat módszertani szempontból a nagyfokú komplexitás határozta meg, hiszen non-destruktív és destruktív kutatásmódszerek – így a hadtudományi terepelemzés, a fémkereső műszeres terepbejárás, a geofizikai felmérés és a szondázó jellegű próbafeltárás – egyaránt alkalmazásra kerültek. A hadtörténészek, régészek és egyetemi hallgatók munkája révén jelentős mértékben sikerült pontosítani a Mura-folyó stratégiai jelentőségű hídfőerődjéről és annak 1664. évi ostromáról alkotott történeti képet. 2007- és 2008-ban fémkereső műszeres terepbejárások mentek végbe az erőd ostromterületén. A terepbejárás-sorozat fontos hozadékaként a kutatók egy török ágyúállást is lokalizáltak, valamint számos, az 1664. évi ostromhoz kapcsolható lelet (kézilőfegyver-lövedék és tüzérségi emlékek) került napvilágra. 2011–2012-ben végbement az erődudvar egy, 15 m hosszú homlokzattal rendelkező, faszerkezetű épületének a részleges feltárása. A munkálatok által nem sikerült az 1664-ben lerontott építményt teljes alapterületében feltárni, de így is értékes megállapításokat tehettek a kutatók. Így például az épület több helyiségében lehetőség volt kályhák alapozásait, illetve kályhák felépítményeinek maradványait dokumentálni. További jelentékeny régészeti eredmény, hogy a régészekből és hadtörténészekből álló kutatócsoport az erőd sáncművének egy kisebb szakaszát sikeresen megásta 2013-ban, valamint az ásatók lokalizálták és feltárták az erőd 14,5 m mély, tölgyfagerendákkal bélelt kútját 2016–2017-ben. A kútból figyelemre méltó, az 1664. évi harcokhoz köthető szervesanyag- és fémleletek (ruházati emlékek és fegyverleletek), valamint emberi maradványok is előkerültek.
Az erőd területén ma emlékmű található, több fórumon is felmerült egy emlékhely és tanösvény kialakításának gondolata. A hídfőerőd jelenlegi állapotának megtartására, állagmegóvására és bemutatására vonatkozó törekvések kulturális örökségvédelmi diszkurzus tárgyát képezik ma is.
Fotó: Ágyúgránát metszete (XVII. század, Zríny-Úújvár)
Fotó: Elejtett félkész, illetve kész és becsapódott ólomgolyó (XVII. század, Zrínyi-Újvár)
Fotó: Kézigránát repeszei (XVII. század, Zrínyi-Újvár)
Irodalom
Perjés Géza: Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest: Balassi Kiadó – Zrínyi Kiadó, 1999. 155–159. o.
Négyesi Lajos: Zrínyi-Újvár a források és a terepkutatás tükrében. Várak, Kastélyok, Templomok, 6. (2010) 4. sz. 12–15. o.
Domokos György: Újabb adatok Zrínyi-Újvár építésének és pusztulásának történetéhez. Hadtörténelmi Közlemények, 124. (2011) 3. 741–773. o.
Kelenik József: Az elárult erőd. Gondolatok Zrínyiről és Zrínyi-Újvár katonai szerepéről. In: Zrínyi-Újvár emlékezete. Szerk.: Hausner Gábor – Padányi József. Budapest: Argumentum, 2012. 17–33. o.
Domokos György: Zrínyi-Újvár építése és pusztulása. In: Zrínyi-Újvár emlékezete. Szerk.: Hausner Gábor – Padányi József. Budapest: Argumentum, 2012. 34–65. o.
Négyesi Lajos – Padányi József: Zrínyi-Újvár a hadszíntérkutatások tükrében. In: Zrínyi-Újvár emlékezete. Szerk.: Hausner Gábor – Padányi József. Budapest: Argumentum, 2012. 71–83. o.
Vándor László: Előzetes jelentés Zrínyi-Újvár 2011-2012. évi régészeti kutatásáról ésaz eddigi eredményekről. In: Zrínyi-Újvár emlékezete. Szerk.: Hausner Gábor – Padányi József. Budapest: Argumentum, 2012. 84–98. o.
Papp Ferenc: A Zrínyi-újvári emlékhelykialakítása és a Zrínyiek emlékének ápolása a régióban. In: Zrínyi-Újvár emlékezete. Szerk.: Hausner Gábor – Padányi József. Budapest: Argumentum, 2012. 123–140. o.
Négyesi Lajos: 17. századi ostromtevékenység nyomainak felkutatása és azonosítása a terepen, nem romboló módszerek alkalmazásával. In: Kutatások a hadtudományok és a katonai műszaki tudományok területén. Szerk.: Hausner Gábor – Padányi József. Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2013. 143–188. o.
Költő László – Négyesi Lajos – Bertók Gábor – Padányi Józyef – Szabó András: Zrínyi-Újvár sáncainak lokalizálása, feltárása és rekonstrukciója. Hadtörténelmi Közlemények, 127. (2014) 1. 91–102. o.
Költő László – Vándor László – Varga Máté: Őrtilos – Zrínyi-Újvár régészeti feltárása (2016–2017). A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei, 5. (2018.) 195–202. o.