1918. november 3-án az Antant és az Osztrák–Magyar Monarchia képviselői Padovában aláírták a fegyverszünetet. Ez a következő napon életbe is lépett. Ezzel Magyarország számára hivatalosan véget ért a világháború. Az október 31-én este megalakult Károlyi-kormány a maga részéről nem ismerte el a szerződés érvényességét, mivel abban bízott, hogy ha sikerül a győztes nagyhatalmakkal külön fegyverszünetet kötnie, akkor ezzel egyfajta elismerést is szerez rendszerének. Ebben azonban csalódnia kellett. Ráadásul a november 13-án Belgrádban aláírt katonai konvenció (nem fegyverszünet!) Erdély keleti felét és egész Dél-Magyarországot román és szerb megszállás alá rendelte. Ez a lépés csak egyike volt a Károlyi-kormány sikertelen hadügyi, illetve katonapolitikai intézkedéseinek.
Az új kormány közvetlen veszélyforrást látott a felfegyverzett katonatömegekben, ezért kezdettől nagy erőfeszítéseket tett a semlegesítésükre. Mivel október utolsó napjaiban még folyt a háború, a Károlyi-kabinet első és legfontosabb feladatának az azonnali béke kikényszerítését tekintette. Ennek érdekében a kormány hadügyminisztere, Linder Béla november 1-jén elrendelte, hogy valamennyi magyar katona tegye le a fegyvert. Az osztrák–magyar hadsereg-főparancsnokság a miniszter illetéktelenségére hivatkozva először megtagadta a parancs továbbítását, később azonban – miután a magyar fél „magára vállalta a következményekért a felelősséget” – eljuttatta azt az alakulatokhoz. Linder meggondolatlan lépése csak azért nem járt súlyosabb következményekkel, mert időközben a Monarchia és az Antant képviselői aláírták a fegyverszüneti egyezményt, amely életbe is lépett. Győztesnek és legyőzöttnek egyaránt az volt az érdeke, hogy a fegyverletétel rendezett körülmények között történjen, hiszen a milliós tömeghadseregek fegyelmének felbomlása, ami a magyar miniszter parancsának azonnali, betű szerinti végrehajtása nyomán nagy valószínűség szerint bekövetkezett volna, kaotikus állapotok kialakulásával fenyegetett.
November elejétől fokozatosan került idegen megszállás alá a Felvidék a Duna és az Ipoly vonaláig, Erdély a belgrádi konvenció által előírt demarkációs vonalig, néhány ezer főnyi – ám ellenállásra képes magyar alakulatokkal szinte sehol sem találkozó – csehszlovák illetve román fegyveres által. Belgrádban ugyan megengedték hat gyalog-, illetve két lovashadosztály felállítását, ezek azonban jóformán csak papíron léteztek. A világháború frontjáról szervezetten visszaérkező, harcolni kész alakulatok leszerelése után a visszatartott korosztályok kényszerkatonái azzal sem voltak tisztában, vajon szabad-e és ha igen, miért harcolniuk. A politikai vezetés maga sem volt képes ezekre a kérdésekre meggyőző módon válaszolni. A frontok túloldalán állóknak azonban határozott elképzeléseik voltak. Az állítólagos magyar atrocitásokra hivatkozva a románok könnyűszerrel elérték a demarkációs vonal mind nyugatabbra tolását. Bukarestben nem titkolták, hogy a belgrádi egyezmény számukra nem kielégítő: ők az 1916-os titkos szerződésben odaígért területek megszerzésére törekednek. A csehszlovák vezetők az egész Felvidékre formáltak igényt. Eközben a Stromfeld Aurél által kidolgozott hadseregreform tervének megvalósítását politikai ellenfelei eredményesen akadályozták meg. A hatalom birtokosai idővel fokozatosan felőrlődtek a folyamatos belpolitikai csatározásokban, és 1919 tavaszára kilátástalan helyzetbe kerültek. Nem volt sem erejük, sem támogatottságuk a maradék ország megvédéséhez sem. És bár helyi szinten meg lehetett volna az erő és az akarat az ellenállás megszervezésére, központi támogatás nélkül ezek csupán elszigetelt kísérletek maradhattak. Március 20-án a Vix-jegyzékben megfogalmazott újabb antant követelések hatására a kormány lemondott.
Kronológia:
1918. november 1. Linder Béla magyar hadügyminiszter parancsot ad a magyar csapatok fegyverletételére
1918. november 4. Életbe lép az Osztrák–Magyar Monarchia és az Antant közötti fegyverszünet
1918. november 13. A magyar kormány képviseletében Linder Béla aláírja a belgrádi katonai konvenciót
1918. december 1. Az erdélyi románok gyulafehérvári gyűlése elhatározza Erdély és Románia egyesülését
1918. december 6. Barta Albert hadügyminiszter Milan Hodža csehszlovák követtel ideiglenes demarkációs vonalban állapodik meg
1919. március 2. Szatmári beszédében Károlyi Mihály kilátásba helyezi a megszállt magyar területek fegyveres felszabadítását
1919. március 20. A Vix-jegyzék hatására Károlyi Mihály átadja a hatalmat a szociáldemokratáknak
A harctérről hazatért magyar katonák
Gróf Károlyi Mihály Szatmárnémetiben a Székely Hadosztálynál, 1919. március