menu in

A m. kir. Honvédség 1922-1927 között

A magyar haderőnek a trianoni békeszerződésben meghatározott hadrendre 1921. június 1-ig kellett áttérni. Ennek végrehajtását a Budapesten székelő Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte.

A békeszerződés a magasabb szintű vezetésre – hadsereg, hadtest – parancsnokságok felállítását megtiltotta, de ezeknél kisebb szintű seregtesteket a meghatározott legnagyobb létszámon belül tetszés szerint lehetet alakítani. A magyar hadvezetésnek az volt az érdeke, hogy minél több, önálló hadművelet végrehajtására alkalmas alakulatot tartson fegyverben. Tekintettel arra, hogy az engedélyezett létszámmal és fegyverzettel legfeljebb 4 hadosztályt szerelhettek volna fel, a minél több seregtest fenntartása érdekében áttértek a dandárszervezésre. A dandár ugyanis kevesebb hadrendi elemből állott, mint a hadosztály, 3 helyett csak 2 gyalogezrede volt, ezért felállításához kevesebb ember és fegyver kellett.

A rendelkezésre álló keretből 7 dandárt szerveztek, amelyek – mivel alárendeltségükbe különböző fegyvernembeli alakulatok kerültek – a vegyesdandár elnevezést kapták. A vegyesdandárok 2 gyalogezredből, 1 kerékpáros zászlóaljból, 1 lovasszázadból, 1 aknavetőszázadból, 1 könnyű tüzérosztályból, 1 híradószázadból és 1-1 vonat- és autóoszlopból álltak. A vegyesdandárok mellett még 4 önálló huszárezred, 3 utászzászlóalj, 4 önálló tüzérüteg szerepelt a magyar haderő engedélyezett hadrendjében.

A hadseregről szóló 1921. évi XLIX. tc. értelmében az 1922. január 1-től M. Kir. Honvédségnek nevezett magyar haderő alapegységeit 1922. május 1-től a 7 vegyesdandár alkotta, amelyek átvették a katonai körletek és az egykori hadosztályok szerepét. A felszámoló körletparancsnokságok – amelyeket az Ellenőrző Bizottság a betiltott hadtestekkel egyenlő értékű alakulatnak tartott – helyett vegyesdandár-parancsnokságok alakultak.

Az engedélyezett hadrenddel egy időben életbe léptetett felriasztási (Fr.) hadrend az engedélyezettnél jóval nagyobb, gyorsan mozgósítható erő mielőbbi felállítását irányozott elő. Ebben a háborús hadrendben 3 hadtest szerepelt, amelyek mindegyike 3 gyenge hadosztály felett rendelkezett. A hadosztályokat a vegyesdandárok állították volna fel önmagukból 3 ezrednyi erővel. A hadrendben a hadosztályok 5 ütegből álló közvetlen tüzérosztályt kaptak volna, a többi elemük megegyezett a vegyesdandáréval.

A felriasztási hadrend a lovasezredeket egy tüzérosztállyal és 1 híradószázaddal kiegészítve lovashadosztállyá bővítette. A hadrendet fővezérség-közvetlenként 11 tábori és 9 légvédelmi üteg, 4 műszaki zászlóalj valamint híradó- és ellátóalakulatok egészítették ki. Páncélos és gépesített csapatok, valamint 10 páncélvonat és 4 repülőszázad is szerepelt a hadrendben. A tervezet összlétszám 116 000 főt tett ki, az engedélyezettnek több mint háromszorosát. Ez természetesen csak papíron létezett, mert a mozgósításra kerülő csapatatok nagy részét a legszükségesebb mértékben sem tudták volna ellátni fegyverekkel. A hiányokat 23 041 puskában, 336 géppuskában és 24 tábori lövegben állapították meg. Teljes egészében hiányoztak a repülők, a páncélosok és a légvédelmi ágyúk.

A honvédségnek a békeszerződés értelmében nem lehetet vezérkara, ezért a hadműveleti tervek kidolgozásához, a hírszerzés megszervezéséhez és egyéb, a hadsereg tényleges alkalmazásához szükséges szervezési és katonai igazgatási feladatok ellátásra szolgáló vezérkart 1921 júniusától VI. csoportfőnökség, majd 1922 decemberétől Katonai Főcsoportfőnökség néven a Honvédelmi Minisztérium kebelébe rejtették. A honvédség kifelé való nyílt irányítására 1922. január 4-én létrehozták a Honvédség Főparancsnokának intézményét.. A honvédség főparancsnoka volt a 7 vegyesdandár és a hadsereg-közvetlen alakulatok legmagasabb elöljárója, a haderő vezetésével és a kiképzéssel kapcsolatos feladatait a hozzá beosztott fegyvernemi szemlélők útján gyakorolta. A Honvédelmi Minisztérium továbbra is a honvédség politikai képviseletével és a hadsereg működéséhez szükséges anyagi és személyi feltétele megteremtéséve foglalkozott. Ezzel kialakult m. kir. Honvédség vezetésének hármas tagoltsága, amely 1940. március 1-ig változatlan maradt.

A katonai vezetés a békeszerződés korlátozásain úgy próbált segíteni, hogy az engedélyezett létszámon felüli tagjait, főként a hivatásos tiszteket a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság nem annyira ellenőrzött rendvédelmi szervek és testületek, illetve más minisztériumok kebelébe rejtették.

Így került a Belügyminisztérium állományába Rendőr Tartalék, majd Rendőrújonc iskola (Ruisk) néven 1 gyalogzászlóalj, 1 vasútépítő zászlóalj, 1 lovas- és 1 páncélgépkocsi-osztag.

A csendőrséghez 7 csendőr lovasalosztályba 200 tiszt és 900 katona került.

A volt cs. és kir. dunai flottilla maradványaiból 100 fős tiszti és 1200 fős legénységi létszámmal megalakított folyamőrséget – kifelé mint folyamrendészeti és árvízvédelmi szolgálatot - szintén a Belügymisztérium égisze alá rejtették.

Az 590 fős vámőrség, amelyet a 7 vegyesdandáréval megegyező 7 vámőrkerületre tagolva állítottak fel, határrendőr-feladatokat látott el és a Pénzügyminisztérium XIX. osztálya alá tartozott.

A Kereskedelmi Minisztérium keretében működő Légügyi Hivatal a jövendő légierő keretét alkotta.

A katonai középiskolák a Vallás és Közoktatási Minisztérium, a méneskar a földművelési tárca keretében folytatták működésüket.

Gondot jelentett a hadvezetés számára, hogy a békeszerződés megtiltotta minden, a mozgósítás előkészítésével, a hadkötelesek nyilvántartásával foglalkozó szervezet működését. Ez szinte kizárta annak lehetőségét, hogy a tiltott hadihadrendhez szükséges tartalékállomány kiépíthető legyen. Habár titokban történtek erőfeszítések az úgynevezett „népgondozó szervek” hálózatának kiépítésre, s ennek révén az emberanyag nyilvántartására, az érdemi munka a közvetlen ellenőrzés megszűnéséig e téren lehetetlen volt.

 

Parancsnokság Jogi és Igazgatási Osztály Törzsosztály Személyügyi Iroda Hadtörténeti Múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztály Dokumentációs Osztály Múzeumpedagógiai Részleg Hadirégészeti Részleg Kiállítás Üzemeltető Részleg Hadtörténeti Kutató Intézet Hadtörténeti Kutató Osztály Szerkesztőség Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár Bécsi Kirendeltség Hadtörténelmi Levéltár Hadtörténeti Térképtár Hadtörténeti Könyvtár Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály Külföldi Hadisírgondozó Osztály Kutató és Ügyfélszolgálati Osztály Üzemeltetési Részleg Gazdasági Igazgatóság Logisztikai Osztály Pénzügyi Részleg Központi Irattár Nyilvántartó Osztály Irattári Osztály Igazolási és Ügyfélszolgálati Osztály