Az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződés V. részében foglalt rendelkezések megtiltották a légierő és a légvédelem (ezen belül a légvédelmi tüzérség) bármilyen formában történő létrehozását és fenntartását. Magyarország csak passzív, azaz légvédelmi figyelő és polgári védelmi szolgálatokkal rendelkezhetett.
A békeszerződés értelmében mind a négy szomszédos ország részesült magyar területekből, és hárommal a viszony továbbra is rendkívül feszült volt. A megmaradt Magyarország a korabeli repülőtechnikával átrepülhető volt, azaz nem volt olyan területe, amit a szomszédos államok bármelyike ne támadhatott volna a levegőből. A légvédelem megszervezése ezért az ország önvédelmének egyik alapvető kérdésévé vált. Ennek az aktív elemeit az országban tartózkodó Szövetségi Katonai Ellenőrző Bizottság miatt nem lehetett nyíltan megvalósítani, emiatt a légvédelmi tüzérség is a „rejtett” módon megszervezett és működtetett fegyvernemek közé került.
A 20-as évek elején a légvédelmi célokra mindössze 12 db elavult, eredetileg tábori löveg állt rendelkezésre. Mivel korszerű légvédelmi lövegeket a magyar ipar nem tudott (és a békeszerződés értelmében nem is tudhatott) előállítani,1922-ben a Honvédelmi Minisztérium (HM) 23 db 5/8M légvédelmi ágyút rendelt Magyar Királyi Vas- és Acélgyártól (Diósgyőr). Ezek a lövegek az 5/8 M tábori ágyú légvédelmi célra átalakított változatai voltak, a ’20-as évekre elavult eszközöknek számítottak. A korlátozott lehetőségek és a rejtés miatt eleve csak a főváros légterének védelmét tervezték, viszont az itt felállított (rejtett) szervezet jó alapot biztosított a későbbi légvédelmi alakulatok számára.
A Szövetségi Katonai Ellenőrző Bizottság 1927 márciusában beszüntette tevékenységét, a szerepét a Népszövetség alkalmi ellenőrzései vették át, így a haderő feletti szoros felügyelet megszűnt. Ha papíron nem is, a valóságban megkezdődhetett az addig mellőzött fegyvernemek fejlesztése. Az ország még mindig rendkívül elszigetelt volt a külföldi hadiipari szállítások tekintetében, ezért a HM külföldi fejlesztésű eszközök hazai gyártását szorgalmazta.
Légvédelmi célokra a svéd Bofors vállalat 8 cm-es L/50 csőhosszú ágyújának licencét vásárolták meg. A sikeres próbák után a löveget 29M légvédelmi ágyúként rendszeresítették. A löveg tűzvezető rendszerének alapjául a teljes egészében hazai fejlesztésű, később jelentős exportsikereket is elérő Gamma – Juhász féle lőelemképzőt jelölték ki. Egy négylöveges üteg felszereléséhez egy lőelemképző, egy röpirány- és szögsebességmérő, és két távmérő tartozott. A löveg nagy tűzereje és lőszabatossága miatt alkalmas volt erődök és páncélozott járművek leküzdésére is. Hatásos lőtávolsága hat-nyolc kilométer, magassági tűzhatása hat kilométer volt, (emiatt a háború végén már elégtelen lesz a nagy magasságon repülő bombázók ellen,) tűzgyorsasága húsz lövés percenként. 1929-1941 között 145 darabot gyártottak, 1942-ben további 66-t rendeltek, de 1943-1944 között már csak 22 készült el.
1932-ben a HM általános védkötelezettséget vezetett be, és ennek részeként kidolgozta a „maximális hadrendet”. Ebben erős légvédelmet írtak elő, 84 légvédelmi üteggel, a fontos ipari központok oltalmazására. 1933-ban a légvédelem passzív és aktív, polgári és katonai elemeinek országos összehangolására létrehozták az Országos Légvédelmi Parancsnokságot (OLP). Felállították a békehadrend három osztályparancsnokságát és hét ütegét. Döntés született, hogy a csapatok légvédelmére is alkalmazásba veszik a 29M légvédelmi ágyúkat.
1934-ben a szomszédos országok légierejének fejlődése miatt Vezérkarfőnökség a honi légvédelem gyorsabb fejlesztését irányozta elő. A légvédelmet egyelőre Budapest és Csepel oltalmazására összpontosították, és modern légvédelmi gépágyú beszerzését határozták el. A Haditechnikai Intézet a szintén a Bofors által gyártott 4 cm-es L/60 csőhosszúságú légvédelmi gépágyú licencgyártására tett javaslatot.
1935-ben döntés született a svéd gépágyú gyártásáról, amit 36M jelöléssel állítottak rendszerbe. A fegyver alacsony és közepes magasságon repülő légi célok ellen (három kilométeres magasságig) volt hatásos, amelyeket négyes sorozatokkal küzdött le. Pontossága és nagy tűzgyorsasága alkalmassá tette páncélosok elleni harcra, ezért később lövegpajzzsal is felszerelték. Elméleti tűzgyorsasága 120 lövés volt percenként, hatásos lőtávolsága 3 – 4,5 kilométer. A második világháború egyik legjobb légvédelmi gépágyúja volt, az eredeti svéd löveg különféle változatait számos haderő (a szövetségesek is!) alkalmazta. A háború előrehaladtával megjelenő új szovjet harckocsikkal szemben (T-34, KV, JSz) már nem volt hatásos. Magyarországon 1936-1944 között hozzávetőleg 430 darab 36M gépágyú készült a Honvédség és körülbelül 220 a német haderő számára.
Az 1936-os ELŐD-II hadrend tizennégy, 29M ágyúkkal felszerelt légvédelmi üteg felállítását írta elő, melyeket hét gépágyús üteg egészített ki. A vegyesdandárokat gépágyús üteg, a gyalog- és lovasdandárokat gépágyús szakasz, a repülőszázadokat gépágyús félszakasz oltalmazta. Az OLP közvetlen alárendeltségébe öt osztályt és két önálló üteget terveztek, és további hét üteget kapott a honi légvédelem.
A gépágyúból 112 darabot rendeltek a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyáraktól, vontatónak pedig a Hofherr-Schrantz-Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. KV-40 típusú traktorát választották. (A korábban rendszeresített 29M-eket olasz licence Pavesi vontatókkal vontatták. A gépágyút később inkább a gyorsabb Ford Marmon és a Botond tehergépkocsikkal mozgatták, a KV-40-ek a 29 M ágyúkhoz kerültek.) 1938-ban már egyre több külföldi megrendelés is érkezett a 29M és 36M eszközökre, és rendszeresítésre került a később a háborúban alkalmazott 34/38M Gamma – Juhász lőelemképző.
Az 1938-ban bejelentett „Győri program” nagyívű fejlesztései közt a légvédelem szervezetének jelentős megerősítése is szerepelt. Megvásárolták a légvédelmi és páncéltörő célokra egyaránt alkalmasnak tartott svéd L-62 páncélvadász (NIMRÓD) egy példányát és gyártási engedélyét. A légvédelmi tüzérség mozgékonyságának javítása érdekében 90 db HANSA-LLOYD H.1. és 71 db FIAT-SPA vontatót vásároltak. Bár a 29M légvédelmi ágyú és a 36M légvédelmi gépágyú gyártása folyamatos volt, az eszközhiány enyhítésére elrendelték az 5/8M légvédelmi ágyúk modernizálását is.
A légvédelmi tüzérség fejlődését a két világháború között alapvetően meghatározták azok a kényszerek, amelyeket a trianoni béke politikai és gazdasági következményei voltak. A húszas éveket a szigorú ellenőrzés és a rejtett haderőfejlesztés határozta meg, annak minden szükségszerű korlátjával. A harmincas években kiépült a honi légvédelem rendszere, és mind a szabályzatokban, mind a képzésben érvényesültek a korszerű légvédelmi ismeretek. A világválság azonban az alig magához térő magyar gazdaságot is megrengette, a szabadabb körülményeket a gazdasági nehézségek és a magyar ipar viszonylagos fejletlensége miatt csak korlátozottan lehetett a haderőfejlesztésben kihasználni. A rendszeresített 1929 M légvédelmi ágyú és az 1936 M légvédelmi gépágyú jó választásnak bizonyult, de a magyar ipar a legnagyobb erőfeszítések mellett is képtelen volt ezekből a hatékony eszközökből a szükséges mennyiség előállítására.