Az osztrák 1842 M gyalogsági puska
Az 1848/49-es szabadságharc fegyvereit tárgyaló előző bejegyzés végén szó esett a császári-királyi haderő 1838M gyalogsági puskájáról, mint az utolsó francia kovás lakatszerkezettel szerelt kézi tűzfegyverről. Az ezt követő fegyverek mindegyike már olyan elsütő szerkezettel volt ellátva, amelyben a szúrólángot valamilyen kémiai gyújtás adta.
Bármennyire magas műszaki színvonalon jelent meg, a kovás lakatszerkezeteknek voltak hibái, amik szerkezeti felépítésük, illetve működési elvük miatt nem voltak kiküszöbölhetők. Ilyen például a könnyen átnedvesedő felporzó lőpor, a gyakran kicsorbuló kovakő, stb.
A ’durranó higany’ néven ismertté vált anyagot 1799-ben találta fel E. Charles Howard, bár ekkor még katonai felhasználásra alkalmatlan volt. A helyzet hamar megváltozott és a 19. sz. első harmadára már állítottak rendszerbe eszközöket kémiai gyújtású lakatszerkezettel. A császári királyi haderőben viszont késő, az 1830-as években indult meg a fejlesztés. Ennek egyik legfőbb oka a pénzhiány volt, mivel körülbelül 200 000 puskát kellett volna modernizálni. A megoldással egy milánói császári-királyi vámtiszt, Giuseppe Console állt elő.
A később róla elnevezett ún. gyutacsos elsütő szerkezet (továbbiakban: Console-lakat) alapja egy kálium-klorát illetve lőpor keverékével megtöltött 15 x 3 mm-es hengerecske (t. i. ez maga a gyutacs). Nagy előnye volt, hogy néhány alkatrész eltávolítása, illetve az újak forrasztás nélküli rögzíthetősége révén új eszközök gyártása helyett elegendő volt a régi kovás rendszerű puskák átépítése. Mindössze a lőporserpenyőt és annak fedelét kellett az acéllal együtt eltávolítani és helyére a gyutacs formájához igazított acélserpenyőt szerelni. Ebben háromszög keresztmetszetű csatorna illeszkedett a gyúlyukhoz, amin keresztül a szúróláng elérhette a töltetet. A serpenyő felett egy speciális billenőfedél kapott helyet, amelynek az alsó részén kialakított ékszerű fog tartotta a behelyezett gyutacsot. A kakasban a kova helyére beillesztett tompa acéldarab becsapódásakor a fedél alsó része robbantotta be a gyutacsot. Az új lakatszerkezettel szerelt fegyverekkel (1807/35M vadászkarabély, 1807/35M vadászstucc) először vadászalakulatokat láttak el.
A rendszer korántsem volt hibátlan. Az egyik legnagyobb gondja az volt, hogy egy véletlen lökés is okozhatott nem kívánt gyújtást. Elsütéskor a katona szemébe gyakran szóródtak repeszdarabok. Gondot okozott továbbá a katona számára lőszer tárolása is. A patronokról lelógó drótok a töltéstáskában könnyen összegabalyodtak, emiatt nehéz volt egyesével kihúzni. Bár elrendelték a rendszeresítést, hibái miatt a Console-lakatot hamarosan egy fejlettebb elsütő szerkezet váltotta fel.
A pesti születésű Vinzenz Augustin báró (később táborszernagy) javaslatai alapján került rendszerbe egy továbbfejlesztett lakattípus. Itt a kakas helyére egy kis kalapács-, a serpenyőfedélbe pedig egy kis ütőszeget/üllőt került. Ez – elvben – kizárta a véletlen elsütés lehetőségét, azáltal, hogy a gyutacs csak a kalapács direkt becsapódása esetén robbant be. Ennek két típusát lehet megkülönböztetni. Az első az ún. gyutacsos nagy lakat (pl. az 1798/40M és 1807/40M típusjelű eszközök), a második pedig az ún. gyutacsos kis- vagy gépi lakat. A kettő közötti legszembetűnőbb különbség a lakatlemez formája. Míg a nagylakatnál a lemez hegyes végződésű, addig a gépinél a felület kisebb, lekerekítettebb formát kapott.
Nagylakattal szerelték az 1842M típusjellel rendszeresített Augustin-féle gyutacsos gyalogsági puskát is. A cső huzagolásával, a célgömbbe és nézőkével való ellátásnak köszönhetően pontlövésre is alkalmassá vált. Bár kezelése a csőfarban kialakított lőporkamra miatt kissé bonyolult volt, mégis korának egyik legfejlettebb hadipuskájaként tartották számon.