I. Ferenc József osztrák császár és magyar király
A későbbi uralkodó 1830. augusztus 18-án született az ausztriai Schönbrunnban. Édesapja Ferenc Károly főherceg és magyar királyi herceg volt, édesanyja egy bajor hercegnő, Zsófia Friderika. Apai nagybátyja pedig az 1835-ben trónra kerülő Ferdinánd. (Osztrák császárként I., magyar királyként V. Ferdinánd.)
Ferenc Józsefet már kiskorától kezdve a trónra szánták, így ehhez méltó neveltetésben részesült: négyéves korára megtanult olvasni, és minden olyan ismeretre szert tett, amire egy 19. századi uralkodónak szüksége lehetett. Kiváltképpen egy olyan összetett monarchiában, mint amilyen az Osztrák Császárság volt. Mire elérte a 18 éves kort nyolc nyelven beszélt (természetesen a magyar is köztük volt), megismerte a hadtudomány alapjait, és a kiváló államférfi, Metternich kancellár volt az, aki bevezette a birodalom ügyeibe. Nem kellett sokat várnia az ifjú főhercegnek, hogy tudását a gyakorlatban is kamatoztathassa.
Többen is egyetértettek abban az Udvarban, hogy a regnáló uralkodó, Ferdinánd nem alkalmas egy ekkora birodalom irányítására. A kiváló pillanat az uralkodóváltásra akkor jött az október 6-i októberi bécsi forradalom leverését követően jött el. A forradalom miatt Olmützbe menekülő császári udvarban megkezdődött a trónváltozás előkészítése. A cél az volt, hogy olyan fiatal,m energikus uralkodó kerüljön a császári trónra, akit nem köt a magyar alkotmányra letett eskü, s aki az 1848-ban a szétesés szélére jutott birodalmat ismét egyesíti és megerősíti. A főhercegek és saját felesége meggyőzték Ferdinándot, illetve testvérét Ferenc Károly főherceget is arról, hogy a 18 éves Ferenc József üljön a trónra. Így került 1848. december 2-án az uralkodói trónusra. Bár proklamációjában alkotmányos berendezkedést és liberális reformokat ígért, kezdettől egyértelművé tette, hogy Magyarországot fegyveres erővel fogja alávetni. A parlamentarizmussal 1849 márciusában szakított, amikor kibocsátotta az ún. olmützi oktrojált alkotmányt.
Kép: I. Ferenc József. August Prinzhofer litográfiája
Az uralkodóváltás a magyar alkotmány értelmében illegitim volt, hiszen az a magyar országgyűlés megkérdezése nélkül ment végbe, így jogilag a Magyar Szent Korona Országaiban (Magyar Királyság, Erdély, Horvát-Szlavónország, Katonai Határőrvidék) továbbra is V. Ferdinánd volt a király. Bár tény az is, hogy V. Ferdinánd még 1848. október 3-án feloszlatta az országgyűlést, amely azonban továbbra is működött, illetőleg a kormány szerepét a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) látta el, ugyancsak uralkodói jóváhagyás nélkül. Vagyis mindkét oldalon komoly sérelmek voltak.
Az 1849-es év tovább mélyítette a válságot, hiszen a tavaszi hadjáratban folyamatos veszteségeket könyvelhetett el a császári-királyi oldal, április 14-én pedig magyar részről végleges kenyértörésre került sor, amikor Kossuth javaslatára Debrecenben az országgyűlés detronizálta (trónfosztotta) a Habsburg-Lotharingiai uralkodóházat és kikiáltotta Magyarország függetlenségét.
Ferenc József a tavaszi hadjárat sikereinek hatására döntött úgy, hogy az orosz cár, I. Miklós (ur. 1825–1855) segítségét kéri, aminek következtében 1849 júniusában kb. 200 000 fős intervenciós haderő érkezett Magyarországra, amely a császári csapatokkal karöltve, augusztus közepére leverte a szabadságharcot.. A győzelmet komoly megtorlás követte, amellyel Ferenc József is egyetértett.
A forradalom leverése után komoly állami adminisztráció segítette az uralkodót a birodalom irányításában. Magyarországot számos részre osztották, és belügyminiszterként Alexander Bach felelt a pacifikált területért. A miniszter számos új rendelkezést hozott, mint például bevezették az osztrák polgári törvénykönyvet, a belső birodalmi vámhatárt eltörölték, felállították a csendőrséget. Az egész rendszer mögött pedig a titkosrendőrség igyekezett kellő mennyiségű és minőségű információval ellátni Ferenc Józsefet.
A frissen kiépült uralmi rendszernek azonban akadt két gyenge pontja: az egyik a túl sokba kerülő adminisztráció fenntartása, a másik pedig a fiatal császár tapasztalatlansága volt. A krími háború nyomán Bécs elveszítette az oroszok támogatását, ráadásul 1859-ben területi veszteségeket is elszenvedett, amikor a szárd-piemonti királyság részére lemondott Lombardiáról.
Mindezek következében Ferenc József rájött arra, hogy rendezni kell a viszonyokat Magyarországgal. Ezért döntött 1860-ban az Októberi Diploma, majd fél évvel később, 1861-ben a Februári Pátens kiadásáról. A magyar ellenzék nem elégedett meg az engedményekkel, meddő politikai harc kezdődött, amely során a uralkodó is tett gesztusokat, újra összehívta a magyar országgyűlést. Az 1861. évi országgyűlésen azonban a várt kiegyezés elmaradt, s újabb önkényuralmi korszak kezdődött. 1865-ben I. Ferenc József ismét összehívta a magyar országgyűlést. A változást az 1866-os königgrätzi, poroszok elleni vereség hozta el, amikor újabb területtel, Venetoval lett szegényebb a Habsburg Birodalom.
Az 1867. évi XII. törvénycikk szentesítésével létrejött egy olyan dualista állam, amely a következő 50 évben virágzó korszakot hozott Magyarország számára. Ferenc József immár de iure is magyar király lett, s alapvetően sikeresen irányította az Osztrák-Magyar Monarchiát.
Az általa indított utolsó háború azonban nem csupán művét semmisítette meg, hanem egész Európa politikai és társadalmi viszonyait átrendezte. Bár ezt sem 1914. július 28-án, a Szerbiának küldött hadüzenet napján, sem pedig 1916. november 21-én, halála napján még nem lehetett tudni.