A HM HIM Hadtörténelmi Levéltár az őrizetében lévő HM 22. és 8. ügyosztályok irataiból Halmos Sándor úr segítségével kigyűjtötte a Magyar Királyi Honvédség második világháborús tábori postaszámait. Ez azért is nagyon fontos munka, mert a háború idején használt magyar tábori postaszámokat központilag közreadott hivatalos jegyzékekben csak ritkán, akkor is csupán töredékesen közölték. Ugyanakkor nagyon sok tábori levelezőlap maradt fenn mind a mai napig, ám ezeken az alakulatot az ellenséges felderítés elől rejtve, tábori postaszámokkal jelölték. Így a hozzátartozók, ismerősök napjainkban már csak a legnagyobb nehézségekkel vagy egyáltalán nem tudják beazonosítani az alakulatokat.

Sajnos a fentebb említett 22. ügyosztály iratanyagának 1939-1942 között keletkezett részét a veszteségi adatok feldolgozása után kiselejtítették, a tábori postaszámokat pedig nem rögzítették. Az 1943-1945 között keletkezett iratanyag feldolgozásával azonban így is 9316 tábori postaszámra utaló adatsort sikerült rögzítenünk. Ezek között néhány tábori postaszám többször is előfordul. Sajnos az 1943-1945 közötti időszak iratanyaga sem teljes, így a teljesség igényéről le kellett mondanunk. Az elkészült táblázat csatolt xls formátumú fáljként megtalálható e bejegyzés alján.

Az esetlegesen előforduló elírásokért elnézést kérünk, azokat folyamatosan javítjuk.

Tisztelettel:

Számvéber Norbert